A főpolgármester szerint nagyon úgy néz ki az eddigi információkból, hogy a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.
Ezért várja a kormány adatait arról, hogy a megbetegedések mekkora része alakult ki a kórházakban.
A főpolgármester péntek délután a Facebook-oldalán azt írta, hogy furcsállja, hogy míg “az elmúlt két napban nagyságrendekkel több koronavírus-tesztet végeztek, mint bármikor korábban, a regisztrált esetek száma azonban szinte egyáltalán nem nőtt”.
Idézte Merkely Béla professzort is, aki szerint “a betegségszám-megugrásokat eddig mindig az úgynevezett nozokomiális, vagyis intézeti megbetegedések okozták, ami nem ad pontos képet az ország járványügyi helyzetéről”.
Karácsony korábban azt kérte, hogy “a kormány küldje meg és/vagy hozza nyilvánosságra a Budapestre vonatkozó adatokat. Ezeket az adatokat eddig nem ismerhette senki a kormányon kívül. Pedig nagy szükség lenne rájuk. Mert, azt hiszem, itt valami nagyon nem stimmel” – írja.
A főpolgármester felidézte, hogy „a kórházi ellátásban dolgozók átfertőződöttsége viszont brutálisan magas, hiszen az összes fertőzött 15 százalékát ők adják”. Szerinte valamennyi ismert esetben az idősotthonokba és a hajléktalanszállókba is a kórházakból került át a fertőzés.
Azt is írta, hogy „a kormány megmagyarázhatatlanul nagy arányban küldte haza a kórházakból a betegeket. Hogy miért, arra érdemi válasz azóta sincs. Lehet, hogy ennek a lépésnek köze van a kórházi koronavírus-fertőzésekhez?
Hiszen, ha a fertőzöttek 15 százaléka kórházi dolgozó, akkor jó esély van arra, hogy ennél is nagyobb azoknak a száma, akik betegként a kórházban kapták el a fertőzést. Azokban a kórházakban, amelyekben az elmúlt években több száz ember halt meg kórházi fertőzés miatt”.
Végül pedig azzal zár, hogy “A kormány bizonyára tudja, hogy a megbetegedések mekkora része alakult ki a kórházakban. Remélem, ezt az adatot is megismerhetjük egyszer. Mert az ország és Budapest újranyitása szempontjából nagyon fontos lenne tudnunk, igaz-e, amit az eddigi információkból ki lehet olvasni: a magyarországi koronavírus-járvány leginkább és elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.”
+ There are no comments
Add yours