forrás: Civilhetes

Hatalmas hibát vétettek Orbánék – véletlen mindent bevallottak

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Eddig makacsul tagadták, sőt politikát építettek arra, hogy az EU nem ad pénzt a védekezésre. Most azonban hibáztak.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint egy uniós program újratervezésével sikerült felszabadítani 420 milliárd forintot, amit gazdaságvédelemre szánnak.

Mindezt azok után, hogy a kormány hetek óta azt ismételgeti, hogy az Európai Unió semmit sem segít a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzet megoldásában.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy ismét egy erős kormányzati hazugság bukott meg.

Az, hogy hirtelen sikerült előásni 420 milliárd forintot, kizárólag azért lehetséges, mert az Európai Unió lehetőséget ad az uniós támogatások válsághelyzetben való – szinte feltétel nélküli – felhasználására.

És ez még nem minden, összesen több mint 2000 milliárd forint uniós pénz áll Magyarország rendelkezésére a járvány okozta gazdasági bajok enyhítésére.

A kormány hiába mutogat Brüsszelre: újra és újra kiderül, hogy ki segít valójában a magyar embereknek és ki az, aki feneketlen zsákként tüntetné el az uniós milliárdokat, miközben gátlástalanul hazudik.

Kérjük ossza meg másokkal is, mert a propagandasajtó erről nem fog beszámolni


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours