Megosztom másokkal is:
  •  

Életem egyik legnehezebb bejegyzése… – kezdi sorait Vujity Tvrtko az ATV műsorvezetője, újságíró.

Mint VTvrtko közösségi oldalán irja: Nehezen írom ezeket a sorokat, leírhatatlanul nehezen. Túlzás nélkül mondhatom, tegnap iszonyatos teher nehezedett a szívemre, amely nehezen ereszt:

arca és neve lett egy embernek, aki részt vett brutális bántalmazásomban, amikor majdnem megöltek. Ott volt a teremben, ott volt életem legszörnyűbb pillanataiban, ez egészen biztos.

A történet elejét ismerhetitek, hiszen korábban, nagy nehezen megosztottam Veletek. Nem az akkori események miatt, hanem azért, mert aznap, a halál torkában tanultam meg igazából élni.

21 évvel ezelőtt történt, amikor a NATO bombázni kezdte Szerbiát, Slobodan Milosevic hatalma pedig felszólította a NATO tagországok állampolgárait, hogy 24 órán belül hagyják el az országot, mert ellenségnek minősülnek. Magyarország két héttel korábban lett a NATO tagja. Így lettem ellenség.

Mégis ott maradtam és tovább forgattam, méghozzá olyan vajdasági magyarokról, akiknek rokonait elvitték az akkor dúló szerb-albán háborúba. Volt magyar fiatal, akit megöltek Koszovóban, egy olyan harcban, amihez semmi köze nem volt. Nekem akkor és ott feladatom volt, borzalmas körülmények között, legjobb tudásom szerint a riporteri munkámat végeztem. Érzésem szerint ott voltam, ahol lennem kellett és azt tettem, amit tennem kellett!

Forgattam a filmemet a gyászoló magyar szülőkről, tudósítottam a helyszínről, miközben egy csodálatos asszony, Klára segített, menekített, bújtatott, amikor a milícia náluk keresett. A ma már Magyarországra költözött Klára fényképét is láthattátok, hiszen 20 év után egy előadásomon, sok száz ember előtt köszöntem meg azt a hősiességet, amellyel védett. Örök hála ezért Neki, életem egyik legnagyobb hősének.

Aztán jött a határ, amikor -Gazsi Zoltán operatőr barátommal együtt- kirángattak az autóból, bevittek egy szobába, és elkezdődött a horror. Ütöttek rúgtak, teljesen elveszítettem a kontrollt az események felett, eszméletemet vesztettem. Jött a kórház Szegeden, aztán Budapesten, jött az orvosok csodálatos harca és gondoskodása, amiért örökké hálás leszek Nekik!

Közben rengetegen tiltakoztak brutális bántalmazásom miatt, de ez a később háborús bűnök miatt Hágában vád alá helyezett Milosevics hatalmát nem érdekelte, igaz engem sem, mert örültem, hogy legalább életben maradtam.

Eltelt több, mint két évtized. Békémet részben a háborúnak köszönhetem, mert ott tanultam meg az élet értékét. Ezért nem panaszkodom, ezért nem szoktam ideges lenni vagy kiabálni, mert pontosan tudom, hogy mi az a rossz, nagyon rossz!

21 év alatt megpróbáltam kideríteni, hogy akkor és ott, a teremben mi és miért történt, sajnos érdemi előrelépés nélkül. Egyetlen alkalommal, szerbiai előadásom idején egy benzinkutas azt mondta, hogy tudja, hogy kik tették, de ennél többet nem árult el. Ennyit tudtam és semmi többet.

Tegnap délutánig ez volt a helyzet. Aztán eljuttattak hozzám egy nevet. M.M. nevét, aki szerb neve ellenére magyarul ír, és aki különböző csoportokban több üzenetet is megfogalmazott:

Szó szerinti részletek (eredeti helyesírással):

“Tvrtko meséld el a magyar nézőknek hogyan jártál Szerbiában. Hogyan énekelted összeszarva magad a szerb népdalokat…”

Leírja hogyan vertek és rúgtak, hogyan lettem “átdobva a magyar határon”.

“Kapott rendesen. Még agyrázkódása is volt. Leültettük a székre és az elején szerb népdalokat énekeltettünk vele miközben a katonák szarrá röhögték magukat rajta. Aztán kapott rúgásokat is kicsit összetört aztán ápolták Szegeden.”

Eddig az idézetek ide az oldalamra, van belőlük még. El lehetne intézni azzal, hogy lehet, hogy nem is ő volt, lehet, hogy csak felvág, bizarr módon dicsekszik. De nem!

Az egyik üzenetében szerepel egy olyan konkrétum, amiről soha nem beszéltem nyilvánosan, nem írtam meg, nem tettem közzé. Azt a valamit csak azok tudhatják, akik ott voltak a brutális bántalmazás idején. Az a konkrétum tűpontos, nem lehet kitalálni. Ez az ember, M.M. ott volt. Amit leírt, pontosan úgy történt, ahogy leírta, erről pedig csak a bántalmazott és a bántalmazók tudhatnak, vagyis én, valamint az engem megkínzók. Közöttük ő: M.M.

Itt van nálam a neve. Itt vannak az üzenetei. Az arcképe is itt van előttem. Az oldalamon kitakartam mindezt, mert nem lehetek olyan, mint ő. Nyilván sokan mondjátok majd, hogy tegyem közzé. Én most viszont megvárom, amíg jelentkezik. Nálam.

M.M.! Most önhöz szólok!

21 éve várok a pillanatra, hogy megtudjam, miért vertek félholtra. Azóta kutatom, hogy miért haltam meg kis híján. Ön tudja a választ, hiszen olyan részletet osztott meg, amit csak azok tudhatnak, akik akkor, ott voltak.

Tegnap óta tartó, ismételt kutakodásom eredményeképpen egyszerű lenne besétálnom a rendőrségre, kezdhetném a hatóságoknál. Önök sokan voltak. Én egyedül. Önöknél fegyver volt, nálam semmi. Őszintén érdekel, hogy van-e önben annyi bátorság, hogy fegyver nélkül, társai nélkül, karhatalom nélkül, jelentkezik nálam. Ön ott volt akkor, a csoportosan elkövetett súlyos testi sértés idején, és nem önökön múlott, hogy egyáltalán leírhatom ezeket a sorokat.

Eltelt 21 év, itt a lehetőség, hogy szembenézzen azzal, amit társaival tett. Nálam akkor sem volt fegyver, most sincs.

Ami nem öl meg, megerősít. M.M.! Tudom a nevét és már ismerem az arcát is. Várom jelentkezését!

Még egyszer mondom: ami nem öl meg az megerősít. Én pedig erős vagyok. Kész vagyok belenézni az ön szemébe!

Vujity Tvrtko


Megosztom másokkal is:
  •