Jakab Péter, Jobbik - Fotó: Jakab Péter FB oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az azonnali kérdések során Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője arról kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy néhány héttel ezelőtt azt mondta a parlamentben, a válságot ő az ellenzék nélkül is meg fogja oldani. A jobbikos frakcióvezető a kétéves munkaidő keretről azt mondta, hogy a munkaadók ezzel olyan dolgot kaptak, hogy „orrvérzésig dolgoztathatják majd a munkavállalókat”.
„Tömegével mennek tönkre a vállalatok és a melósok is, akik aztán az utcára kerülnek”
– tette hozzá. Idézte Parragh Lászlót, az Iparkamara elnökét, aki az ATV Egyenes beszédben azt mondta, hogy annyian mennek már tönkre, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Orbán Viktor minderre azt mondta: nem akarta hosszan sorolni azokat a tényeket, miszerint Magyarországon olyan gazdasági rendszer működik, hogy a munkaadók és munkavállalók megállapodnak egymással. A minimálbér kérdéséről is meg szoktak állapodni.

Érti az osztályharcos felfogását Jakab Péternek, hiszen már egy tömbbe tömörült a baloldali pártokkal, de az ő felfogásuk más – tette hozzá.

Orbán Viktor felhívta Jakab figyelmét arra, nézhették volna azt is, hogy mi Magyarország érdeke a válság elején, de ezt egyetlen percig sem tették annak a közvélekedésnek ellenére, hogy válság idején összefogásra van szükség. Az elmúlt másfél hónapban egyetlen dolgot bizonyítottak be, hogyha az ország bajban van, önökre nem lehet számítani – hangoztatta Orbán Viktor.

Jakab Péter erre azt mondta, hogy a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul. De másfél hónap alatt 51 ezer lett a munkanélküliek száma, ez brutális szám – hangoztatta, és Mészáros-adót szorgalmazott. Támogatja-e ezeket az adókat? – kérdezte.

Orbán Viktor emlékeztette, a Jobbik az egyetlen olyan párt, amelyet “kilóra megvettek”. „Ha szeretnének közadakozni, akkor beszéljék meg a gazdájukkal, hogy mégis hogyan és miként” – javasolta, de a szövetségeseik “vörös báróit” is Jakab Péter figyelmébe ajánlotta. A Jobbik már nem is jobbik, hanem „ballik”, a Jobbik véglegesen baloldali párttá lett – jelentette ki Orbán Viktor.

A Jobbik már nem is Jobbik, hanem „ballik”, véglegesen baloldali párttá lett – jelentette ki Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában a Jobbik frakcióvezetőjének.

Mindeközben Jakab Péter:


Forrás: ATV / FB


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...