A koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza jövő hét végén lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett új szabályokat fog megalkotni a kormány, és fokozatosan újraindítható lesz az élet
– közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A védekezés első szakaszában felkészítették Magyarországot a legrosszabb forgatókönyv esetére is.
Az ezután kezdődő második szakaszban fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet Magyarországon – fejtette ki, hangsúlyozva:
ennek az a feltétele, hogy az újraindítás időszakában is meg tudják védeni a leginkább veszélyeztetett időseket, krónikus betegeket és a nagyvárosokban élőket.
Rájuk vonatkozóan speciális szabályokat kell kigondolni jövő hét végéig, ezek kialakítása „gőzerővel” zajlik – tette hozzá a kormányfő.
A nagyvárosokra várható szabályokról közölte: összességében bevált a polgármestereknek adott többletszigorítási lehetőség, ezért most minden hétvégére rendelet ad ki a kormány, hogy ilyen jogokkal ruházza fel a településvezetőket.
Május 4. után azonban alapvetően általános szabályokkal kell operálni, de ha egy polgármesternek „speciális” a települése, alkothat majd saját szabályokat – mondta.
A kórházi ágyak felszabadítására rátérve Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormánynak meg kell teremtenie annak a lehetőségét, hogy egyetlen beteg életéről se kelljen lemondani.
„Ha nem akarunk bunkerszerűen bezárva élni életünk végéig, vagy addig, amíg a vakcinát fel nem fedezik, amelynek időpontja teljesen bizonytalan (…), akkor két lehetőség van”: sikerül jól újraindítani az életet és „lehetnek meglepetések” – fejtette ki, úgy folytatva: ha az élet újraindításakor a vírus elszabadul, akkor hirtelen kellene előállítani több tízezer kórházi ágyat és több ezer lélegeztetőgépet, ami lehetetlen.
Ezért a felelősségteljes magatartásnak azt tartja, ha kiépítik azt a kórházi kapacitást, amelyre a legrosszabb esetben szükség lehet.
A védekezés első szakaszának az értelme a vírus terjedésének a lassítása, hogy felkészítsék az egészségügyet egy korábban példátlan terhelésre.
Kijelentette: egyetlen magyar sincs egyedül, „nem mondunk le egyetlen beteg emberről sem, mindenkiért harcolni fogunk”.
BalraMagyar/MTI