Szerdán kormányülés volt, csütörtökön Kormányinfót tart Gulyás Gergely miniszter és a kormányszóvivő. Május 3-ig minden készen áll majd a tömeges járványveszélyre.
Kormányinfót tart csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Biztosan szóba kerül majd:
az érettségi, amivel kapcsolatban az a legfrissebb hírünk, hogy a kormány nem döntött annak a halasztásáról,
a munkanélküliség, ami gyorsan nő, már több mint 320 ezer állástalan van, és
a koronavírus, a csütörtök reggeli adatok szerint már 2284 fertőzött van, az elhunytak száma pedig 239 főre nőtt.
A veszélyhelyzet 43. napján Gulyás azzal kezdte, hogy a „kormány időben felismerte a járványveszélyt.” A május 3-ig rendelkezésre álló idő elegendő lesz ahhoz, hogy a tömeges járványhelyzetre felkészüljünk – mondta. A kormány a legrosszabb forgatókönyv szerint készül, ekkorra lesz szükség a 8000 lélegeztetőgépre, ami még nem áll rendelkezésre, de a megrendelt mennyiség ennél is nagyobb, a kórházi ágyak 50 százalékát pedig már fel is szabadították.
Gulyás elmondta, Palkovics László miniszter szerdán ismerteti azokat a matematikai modelleket, amik alapján megbecsüli a kormány, mikor tetőzik a járvány.
Döntöttek arról is a kormányülésen, hogy a honvédség fertőtleníti majd az idősotthonokat. A környező országokban bekövetkezett enyhítő intézkedésekkel kapcsolatban Gulyás azt mondta, itthon a korlátozó intézkedések május 3-ig életben maradnak. Ezek megváltoztatásáról majd a jövő héten döntenek, ugyanis a kabinet célja a gazdaság újraindítása.
Az ellenzéki Gödtől elvették a Samsung-gyár területét, most milliárdokat költ rá a kormány. Erről Gulyás Gergely azt mondta, a kormány célja csak az volt, hogy a beruházás megvalósuljon és munkahelyeket tudjanak teremteni. „Ebben a helyzetben ez egy gazdasági lépés, nem vettünk el pénzt Gödtől.” Hozzátette, ha a gyár az önkormányzatnál maradt volna, nem biztos, hogy a gyár fejlesztése megvalósult volna.
A munkanélküliekről is szólt Gulyás. Március 11-e óta a regisztrált álláskeresők száma 50 ezerről nőtt.
Forrás: HVG
+ There are no comments
Add yours