Karácsony Gergely megelégelte, hogy a kormány mindig csak lejáratni akar, felelősséget vállalni pedig semmiért nem akar

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Akkor hát derüljön ki, hogyan kerülhetett a koronavírus-fertőzés a budapesti idősotthonokba.
Bár szerintem továbbra is a járványt és a nyomában keletkező gazdasági és szociális válságot kellene felelősen kezelnie a kormánynak, és nem a politikai ellenfelet legyűrni hazug lejáratással – de úgy tűnik, vannak, akik ezt másként gondolják. A válságkezelés akadozik, az ellenfél lejáratása a szokásos tempóban zajlik.

Nyilvánosságra hozok most 4 dokumentumot. Három arról tanúskodik, hogy 3 hete kérjük a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül.

A 4. dokumentum szerintem jelenleg a járvány budapesti terjedésével kapcsolatos legfontosabb dokumentum. Annak kapcsán született, hogy egy idősotthon vezetője szintén arra kérte a kórházat, csak negatív teszttel küldjön vissza idős lakót az intézménybe. A kórház erre a hivatalos dokumentumra hivatkozva utasította el a tesztelést. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag (!) nem indokolt a beteg tesztelése ha másik intézménybe küldik őket.

 

 

Csak hogy világos legyen, hogyan kerülhetett be a fertőzés a fővárosi idősotthonokba.
És ezért kezdte el a főváros saját forrásból az idősotthonokban élő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását.
Talán nem kell hosszan magyaráznom már, miért fontos, hogy a kormány haladéktalanul elkezdje az ország több mint 800 idősotthonában az ott élők és az őket ápolók tesztelését.
Végül szeretném megköszönni a budapestiek együttműködését az ünnepi időszakra vonatkozó korlátozások első napján. Budapest közösség.

A Karácsony Gergely által nyilvánosságra hozott dokumentumok itt olvashatóak.

Forrás: Karácsony Gergely közösségi oldala

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours