Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz jövő héttől a személyes átvételt igénylő postai küldeményeknél a veszélyhelyzet idején a Magyar Posta.

Az új intézkedéssel elkerülhető a közvetlen fizikai érintkezés és ezzel tovább csökkenthető a fertőzésveszély kockázata.

A változás több küldeménytípust is érint.

Tekintettel a kialakult járványhelyzetre – 84/2020. sz. kormányrendelet alapján – a Magyar Posta a fertőzésveszély kockázatát csökkentő ún. érintésmentes küldeménykézbesítési eljárást alakít ki, amelyet 2020. április 6-tól vezet be.

Az eljárás lehetővé teszi, hogy a postai munkatárs és a címzett a küldemény személyes átadásakor elkerülje a közvetlen fizikai érintkezést.

A rendelet alapján a veszélyhelyzet alatt az ajánlott leveleket a kézbesítő a levélszekrénybe kézbesítheti úgy, hogy ennek tényét rögzíti a készülékén.

A tértivevényes levél, a hivatalos irat és a csomag esetében az átvételt nem kell a címzettnek aláírással igazolnia, ehelyett a személyazonosságot igazoló igazolvány adatait egyezteti a kézbesítővel lehetőség szerint mintegy 1,5 méteres távolságból.

A kézbesítő ezeket az adatokat rögzíti az elektronikus készülékén, és átvettnek minősíti a küldeményt.

Hasonló módon járunk el a postákon is, vagyis postai küldeményátvétel esetén a postai munkatárs jegyzi be az átvevő igazolására alkalmas okmány típusát és számát, ekkor sem szükséges az ügyfelek részéről az aláírás.

Könnyítést jelent az is, hogy a csomagot – a címzett kifejezett kérésére – alkalmi átvevőnek, akár a szomszédnak is átadhatja a kézbesítő, természetesen ebben az esetben is rögzíteni kell az átvevő adatait.

A kormányrendelet kitér a hatósági házi karanténnal érintett címeken történő kézbesítésre. Az érintett címeken a tértivevényes ajánlott küldeményeket, hivatalos iratokat, csomagküldeményeket és a kifizetési utalványokat a postás nem kézbesíti személyesen.

A küldemények kézbesítését a karantén lejártát követően kísérli meg a posta, sikertelen kézbesítés esetén az értesítőn megjelölt őrzési ideig tartja (általában 10 munkanapig), és annak lejártát követően a kézbesíthetetlenség szabályait alkalmazza, azaz visszaküldi a feladónak.

A karantén ideje alatt az ajánlott és a közönséges levélküldeményeket levélszekrénybe kézbesítjük.

A Magyar Posta a veszélyhelyzet kihirdetése óta számos intézkedést hozott, melyek célja minden esetben az volt, hogy csökkentsék a fertőzésveszély kockázatát a postai munkatársak és az ügyfelek egészségének védelme érdekében.

A közvetlen ügyfélkapcsolattal rendelkező munkatársak számára védőfelszerelést biztosított a társaság, a postákon rendszeres fertőtlenítő takarítás van, a postai nyitvatartás a forgalomhoz igazodóan módosult, a nyugdíjasok számára az utalvány átvételhez egyszerűsített meghatalmazást biztosít, illetve ingyenes ismételt kézbesítést.

Azonban nem csupán a postások, hanem a címzettek, az állampolgárok is tehetnek azért, hogy óvják az egészségüket.

Hogy egymásra is vigyázzunk, kérjük.

. ha csenget a postás, akkor használjon Ön is szájmaszkot, gumikesztyűt vagy tartson kb. 1.5 méteres távolságot.

. ha csomagja vagy tértivevényes levele érkezik, legyen önnél a személyi igazolványa, és adja meg adatait

. ha online rendel webáruházból, és van a közelében csomagautomata, kérje oda a szállítást

. csomagrendelés esetén használja az online fizetési módokat

. ha csekket szeretne feladni, használja az iCsekk applikációt

. a postai nyitvartások változhatnak, ezért kérjük tájékozódjon mielőtt elindul a postára

A Magyar Posta Zrt. továbbra is folyamatos tájékoztatást nyújt az ügyfelek számára a veszélyhelyzeten meghozott intézkedésekről.

MTI 2020. április 4.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Bravó! – Szellő István élő egyenes adásban olyat alázott a TV2 propagandájára, hogy öröm...

Az RTL-nél most is megmutatták, hogy az alpári, gusztustalan, szint alatti stílusra, lehet nyílt, egyenes, inteligens és gerinces kiállással reagálni,. Legutóbb a Tények egy...

Elképesztő dologgal támadják Magyar Pétert – Reagált a politikus

Azt gondolom, hogy a magyar politikai közbeszéd eljutott abba az állapotba, amelyre már tényleg nincsenek szavak. Olyan jellegűek pedig bizonyosan nincsenek, amelyek a nyomdafestéket...

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...