Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

Kunhalmi Ágnes az MSZP választmányi elnöke azonnali segítséget követel a nyugdíjasoknak is!

Azonnali 6,5%-os emelést kell biztosítani és az őszi nyugdíjkiegészítést előre kell hozni – véli a politikus.

A koronavírus terjedésével egyre több változás áll be megszokott életünkben. Fokozottan kell őrködnünk a körülményekhez nehezebben alkalmazkodók érdekei felett.

A kialakult helyzetben elsősorban a nyugdíjkorhatárt betöltött korosztály számít a leginkább kiszolgáltatottnak.

Éppen ezért az MSZP a jelenleginél jóval magasabb nyugdíjemelést követel. A bejelentett 2,8 százalék helyett 6,5%-kal kell növelnünk a nyugdíjakat!

Ezen túlmenően elvárjuk a magyar kormánytól, az infláció vártnál nagyobb ütemű növekedése miatt, a novemberben szokásos nyugdíjkiegészítés minél korábbi időpontban, akár már áprilisban történő kifizetését!

És nem maradhatnak védtelenek a megugró infláció miatt az alacsony összegű nyugdíjat kapó százezrek sem, szükségesnek tartjuk, hogy számukra a kormány nyújtson azonnali egyszeri juttatást.

Nem tekinthetünk el ezektől a lépésektől már csak azért sem, mert drámai méreteket kezd ölteni az élelmiszerárak emelkedése. Ennek a folyamatnak a megállítására azonnali állami beavatkozásra van szükség.

Tovább rontja a helyzetet a forint árfolyamának romlása és az infláció elszabadulása, melyben Orbán Viktor kormányának hatalmas felelőssége van.

Az MSZP számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága, ezért alkottuk meg 5 pontos védelmi csomagunkat. Erről bővebben itt olvashat:


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here