Fotó: honvedelem.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A budapesti Szent László Kórháznak nagy kihívást jelent a koronavírus-járvány. A helyzet megkönnyítése érdekében tábori kórházat építettek fel a katonák az intézmény udvarán.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya – a debreceni, a hódmezővásárhelyi és a szolnoki katonák segítségével – mindössze 24 óra alatt építették fel a sátorrendszert a Szent László Kórház udvarán, hogy könnyebb legyen kezelni a koronavírus okozta helyzetet. A felállított tábori kórház képes a kórház egészségügyi technológiáinak adaptálására – olvasható a honvedelem.hu-n.

A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a koronavírus okozta járványügyi helyzet feladataiból – emelte ki Bánsági László ezredes, az MH Egészségügyi Központ Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézet intézetvezetője. A szállítást és telepítést végrehajtó katonák a sátorkészlet üzemeltetésére és fenntartására is kiképzett szakállomány tagjai – tette hozzá.

 

 

A modern sátorrendszer rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Jelenleg olyan konfigurációban építették fel, hogy a leghatékonyabb módon szolgálja a koronavírus-járvány elleni védekezést – hangsúlyozta dr. Kopcsó István dandártábornok.
A koronavírus-járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható a betegek előosztályozására. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül az ellátásuk szempontjából legoptimálisabb helyre kerüljenek.

A telepített sátorrendszer 101 km/órás szélnek is ellenáll, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembehelyezése után 10 perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket, így ez valóban nagy segítség a koronavírus okozta helyzetben.

Forrás: hazipatika.com

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: