Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Minden bizonnyal történelmi jelentőségű lesz az MSZP elnökének felszólalása a parlamentben.

Azt hiszem, hogy rég láttunk ilyen őszinte és világos beszédet a parlamentben, mint amit Tóth Bertalan az MSZP elnöke napirend előtti  felszólalásában hallhattunk, a kezdetbe röhögcsélő Fideszék is síri csendbe maradtak – írja a HírHugó.

A baloldali blog szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke napirend előtti felszólalásának elején arról beszélt, hogy amit Orbán Viktor ma bejelentett rendkívüli intézkedéseket, azt az MSZP kettő héttel ezelőtt javasolta, éppen ezért ezeket a javaslatokat támogatják.

Ha a videónak nincs hangja, alul a videó jobb sarkában fel tudja húzni a hangerőt! ( 3:17-nél, fordított számlálónál -4:52-nél kezdődik a fontos rész)

Ha nem indulna el a videó, ide kattintva közvetlenül megnézheti

Az ellenzéki vezető további javaslatokat is tett megfontolás céljára, úgy mint a most állásukat vesztők megsegítésére az álláskeresési járulékot emeljék meg 100 ezer forintra, vagy a nyugdíjasok november helyett, most kapják meg a nyugdíj korrekciót.

Majd ezután jött az a rész, ( a videóban 3:17-nél, fordított számlálónál -4:52-nél kezdődik)  amitől még a röhögcsélő Fideszék is elhallgattak: a bizalomról kezdett el beszélni. Felidézte azt, hogy Orbán most együttműködést kér az ellenzéktől, de ezt úgy képzeli el, hogy letesz az asztalra egy javaslatot, amihez nem tehetik hozzá az ellenzékiek az elképzeléseiket.

Tóth ezután kijelentette, hogy ma a hétpárti egyeztetésen az ellenzék elment odáig, hogy 90 napra hozzájárul a vészhelyzethez, de nem korlátlan ideig.

Mint fogalmazott “legyen benne egy határidő és elmondom hogy miért: azért mert ma több millió választópolgár nem bízik Önben és ezért írtam föl hatalmas nagy betűkkel azt hogy bizalom” Most itt lenne a lehetőség arra hogy ezt a bizalmat (…) helyreállíthatja legalább erre az átmeneti időszakra, mert nekünk is az az érdekünk hogy a járványtól próbáljuk meg az embereket megvédeni.

Majd az MSZP vezetője kérést intézett Orbánhoz: “kérem Önt személyesen járjon el a Fidesz és a KDNP frakciónál, hogy a határidő korlátot rakják bele ebbe a rendelkezésbe: június 30-áig legyen egy határidő.

Önnek miniszterelnök úr – ne haragudjon-  magyar emberek élete védelme érdekében ezt a gesztust meg kéne tenni. 10 év után miniszterelnök úr tegye meg ezt a gesztust, nemcsak nekünk ellenzéki képviselőknek, hanem az ellenzéki választópolgároknak, hogy ők is megnyugodjanak, hogy nem fog korlátlanul visszaélni ezzel a helyzettel.

Majd Tóth Bertalan megkérte Orbánt, hogy rendeljen el egy szünetet és javasolta, hogy rakjuk rendbe ezt a törvényt, és ma egyhangú döntés születhet a parlamentben.

A propaganda média agyon fogja hallgatni az ellenzéki vezető hatalmas parlamenti beszédét, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa Orbán nem a járványt, hanem az ellenzéket akarja legyőzni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: