Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hétfőn tárgyalja a Magyar Országgyűlés azt a törvényt, amit a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtott be a ház elé.

Szavazni a cikk legvégén tud

A benyújtott javaslat szerint előre meg nem határozott időre meghosszabbítanák a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet.

Ez magával hordozza azt, hogy a kormány egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet és más rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

Szigorítást is készülnek hozni, mely szerint akár  5 év börtönt is kaphatna az, aki „különleges jogrend idején nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa”.

A Fidesz kér minden pártot a javaslat támogatására

A kormánypártok szerint ezekre az intézkedésekre a rendkívüli válsághelyzet miatt van szükség.

Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető szerint a korábban kihirdetett veszélyhelyzet március 26-án lejár, ezért jövő kedden már dönteni kell a meghosszabbításáról.

Hozzátette, hogy ha a parlament normál menetrendben fogadná el ezt a törvényt, akkor ez nyilván nem valósulhatna meg március 26-áig, ezért akarnak eltérni a házszabálytól, amihez viszont négyötöd kell.  Így szükség van az ellenzéki pártok támogatására.

De ha ez a négyötödös támogatás nem lesz meg, akkor Kocsis Máté hétfőn kezdeményezni fogja a koronavírus-törvény sürgősségi tárgyalását, ami legalább nyolc napig tart:

„Akkor is el fogjuk fogadni a koronavírus-törvényt, csak lesz egy pár nap, ami ilyen szempontból jogvitás lehet”

Az ellenzék egyeztetne a kormánnyal

Az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülést megelőzően legyen egy hétpárti – tehát valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló – egyeztetés a kormánnyal a kormány által benyújtott felhatalmazási törvényről.

Az MSZP nem támogatja a javaslatot

Sok találgatás látott napvilágot ma arról, hogy az Országgyűlés jövő heti ülésén miként fognak szavazni az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló kormányzati indítványról. Megadják-e a kormányzati felhatalmazást Orbán Viktornak a teljhatalom felé.

Ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit az alábbiakról.

Tisztában vagyunk a helyzet komolyságával és felelősségünk súlyával.

Az ellenzéki pártok folyamatosan egyeztetnek a hétvégén annak érdekében, hogy egységes álláspontot képviseljünk az Országgyűlésben, és ezért kezdeményeztünk közösen hétpárti egyeztetést is a kérdésben.

Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek.

Ön hogyan döntene az ellenzéki pártok helyében?

[poll id=”45″]


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: