Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt gondolom, ez több mint felelősség válalás, ez szolidaritás.

Minden hónapban 200 ezer forintot ad saját fizetéséből Szombathely MSZP-s polgármestere, Nemény András a városnak, az úgynevezett “koronavírus alapnak”.

Minderről az önkormányzat közleményében számolt be – számol be róla az Index.

A portál szerint 100 ezer maszkot is rendelt, amit majd a szombathelyiek között oszt ki, családonként kettőt.

Mindemellett intézkedéseket is tettek, például csökkentik a piacokon az egyszerre bent lévő emberek számát, száznál többen nem lehetnek bent.

Számlát is nyitottak, oda várják azoknak a felajánlásait, akik tudják pénzügyileg támogatni azokat, akik épp elveszítették a munkájukat, vagy akiknek elfogyott a tartalékuk.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: