Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a franciák kedd déltől megkezdték az olaszországihoz és spanyolországihoz hasonló, legalább két hétre szóló általános karantént, amelynek elsődleges célja az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének elkerülése, és a fertőzöttek száma hirtelen emelkedésének megakadályozása.

A kedd este közzétett hivatalos adatok szerint 699 fertőzöttet kezeltek súlyos állapotban intenzív osztályokon, miközben vasárnap este még csak négyszázan voltak, s a súlyos tünetekkel kezeltek mintegy fele 60 év alatti volt.

A 7730 diagnosztizált fertőzött közül – akiknek száma mintegy ezerrel nőtt 24 óra alatt – 2579-en voltak kórházban, a többiek az otthonukban lábadoztak vagy már meggyógyultak.

A halálos áldozatok száma egy nap alatt 27-tel 175-re emelkedett, közülük 7 százalék volt 65 év alatti – közölte a Facebookon megszervezett virtuális sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki ismételten hangsúlyozta, hogy a betegek 98 százaléka meggyógyul.

A franciák kedd déltől csak igazolással és halaszthatatlan ügyben hagyhatják el a lakhelyüket, ha munkába, bevásárolni vagy orvoshoz mennek.

Christophe Castaner belügyminiszter a keddi kormányülés után arra kérte a franciákat, “legyenek szövetségesek a háborúban”, és tartsák tiszteletben, hogy “életet ment, aki otthon marad”.

Megerősítette, hogy 100 ezer rendőr és csendőr ellenőrzi az utcákon és a köztereken, hogy ki miért hagyta el az otthonát, de a kedden elsősorban a városközpontokban járőröző rendőrök még nem büntették meg az igazolás nélkül az utcán tartózkodókat.

Miközben az általános karantén beállta előtt az emberek tömegesen vásároltak vagy menekültek el a nagyvárosokból, hogy vidéken vészeljék át a vesztegzár időszakát, délután Párizs utcái már kihaltak és csendesek voltak. Az élelmiszerboltok nyitva tartanak és a polcokat is feltöltötték az előző napi vásárlói rohamok után, de az üzletekben csak keveseket lehetett látni.

Az egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy szerdától korlátozzák a fertőzés tüneteinek kezelésére javasolt paracetamol tartalmú gyógyszerek árusítását. A koronavírussal nem fertőzöttek egyszerre csak egy dobozzal, a betegek kettővel vásárolhatnak az ilyen termékekből, és az internetes árusítást felfüggesztik, jóllehet a gyógyszergyártók francia szövetsége azt állítja, hogy jelenleg nincs hiány gyógyszerből.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szerint a “kollektív karantén” legalább két hétig fog tartani, miután köztudott, hogy ennyi idő szükséges a vírus terjedésének megakadályozásához, de a francia kormány készen áll meghosszabbítani a kijárási korlátozásokat a kórházak túlterheltségének enyhítésére.

A tárcavezető elismerte, hogy bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy kétezer beteg, “nagyon feszült” a helyzet Elzászban, ahol a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását Mulhouse közelében, s a betegeket jelenleg helikopterrel szállítják az ország azon részeibe, ahol a kórházak kevésbé túlterheltek.

A karantén első napján bombaként robbant Agnes Buzyn korábbi egészségügyi miniszter nyilatkozata, ő egy hónapja hagyta ott a tárcát, s jelöltette magát a párizsi főpolgármesteri posztra. A volt tárcavezető a Le Monde című napilapnak azt mondta: január elején riasztotta a kormányt és Emmanuel Macron államfőt az új típusú koronavírus veszélye miatt.

“Tudtam, hogy cunamiszerű jelenséggel lesz dolgunk” – fogalmazott Agnes Buzyn, aki azt állítja: jelezte a kormánynak, hogy a Covid-19 fertőzés miatt lehetetlen lesz megtartani márciusban az önkormányzati választásokat.

“Január 11-én üzenetet küldtem a köztársasági elnöknek a helyzetről. Január 30-án figyelmeztettem a miniszterelnököt, hogy a választásokat valószínűleg nem lehet megtartani” – mondta a korábbi tárcavezető, aki miniszteri kinevezése előtt hematológusként dolgozott.
Az önkormányzati választások első fordulóját múlt vasárnap megtartották nagyon alacsony, 44 százalékos részvétel mellett, a második fordulót viszont határozatlan időre elhalasztotta az államfő.

Agnes Buzyn a harmadik helyen végzett az első fordulóban Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo és jobbközép Rachida Dati korábbi igazságügyi miniszter mögött, s hétfőn bejelentette, hogy a járvány miatt felfüggeszti a második forduló előtti kampányát, s mostantól ismét orvosként szeretne dolgozni.

Édouard Philippe miniszterelnök kedd este a France2 közszolgálati televízióban megerősítette: Agnes Buzyn “januárban jelezte, hogy ami Kínában történik, azt komolyan kell venni”.

Ezért döntött úgy a kabinet, hogy hazaszállítja és karanténba helyezi a kínai Vuhanban rekedt franciákat. A választások megtartásáról a kormányfő azt mondta: az ellenzéki pártok vezetőivel való egyeztetés után és az egészségügyi szakemberek ajánlásai alapján hozta meg a döntést a kabinet.

forrás: MTI


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...