Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint írják: A Demokratikus Koalíció kiemelten fontosnak tartja, hogy csak felelősen és megfontoltan kommunikáljon a koronavírussal kapcsolatban.

Hisszük, hogy amíg az emberek és az ország védelme a mindenkori kormány feladata, addig ennek az ellenőrzése és segítése a mindenkori ellenzéké.

Éppen ezért a DK számos konkrét javaslatot tett már a kormánynak a szükséges intézkedésekre vonatkozóan, amelyek közül többet a kormány végre is hajtott.

A DK koronavírussal kapcsolatos javaslatai ezen, a folyamatosan frissülő oldalon olvashatóak:

  • A DK EP delegációjának képviselői az Európai Járványvédelmi Központ, az ECDC megerősítését kezdeményezik. Szükség van egy konkrét járványügyi protokollra és egy minden tagország számára kötelező érvényű cselekvési tervre, hogy a tagállamok hatékonyabban tudjanak fellépni a koronavírus terjedése ellen!
  • A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány szerezzen be legalább ezer darab új lélegeztetőgépet! Hogy egy, a vesztegzárban dolgozó olasz orvos nyilatkozatát idézzük, “minden lélegeztetőgép aranyat ér”. (03.10.)
  • A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány tiltsa be a zárt térben, ezer főnél magasabb létszámmal tervezett rendezvényeket! Természetesen létre kell hozni egy állami kártérítési alapot, hogy azok, akiknek a rendezvényeit le kell mondaniuk, ne menjenek tönkre a döntés miatt. (03.10.)
  • Telefonos bejelentkezésre kell kötelezni azokat, akik Olaszországból térnek haza, valamint meg kell határozni az otthoni karantén konkrét szabályait! Fontos, hogy kötelező legyen jelenteniük, ha Olaszországból tértek haza, és fontos, hogy részletes tájékoztatást kapjanak az otthoni karantén szabályairól. (03.10.)
  • Meg kell határozni, azokat az országokat, területeket, ahonnan ha beutazik valaki, akkor kötelezően jelentkeznie kelljen a megfelelő egészségügyi szervnél és karanténba kelljen mennie. Ennek megszegését visszatartó erejű pénzügyi szankciókkal kell büntetni! (03.08)
  • Le kell állítani az osztálykirándulásokat, csoportos egyetemi utakat! (03.08.)
  • A koronavírus tesztek elvégzését ki kell szélesíteni, hiszen többen beszámoltak, például a beteg iráni diák környezetéből, hogy jelentkeztek tesztre, de azt nem végezték el rajtuk! (03.08)
  • Határozzák meg, hogy milyen típusú, létszámú rendezvényeket kell lemondani, elhalasztani! (03.08.)
  • Legyen kötelező a közintézményeknél a kézfertőtlenítő használata! (03.08.)
  • A nyugdíjas klubok rendezvényeit fel kell függeszteni, el kell halasztani, hiszen ők kimondottan veszélyeztetett korosztály! (03.08.)
  • Látogatási tilalmat kell bevezetni az összes idősek otthonában, hiszen éppen ők a legveszélyeztetettebb korosztály. (03.08.)
  • A cégeknek fel kell készülniük arra, hogy azok a munkavállalók, akiknek az esetében ez lehetséges, inkább home office-ban dolgozzanak – ezt a kormánynak kell kezdeményeznie! (03.08.)
  • Az állam biztosítson forrást az önkormányzatoknak a közösségi terek, közösségi közlekedési eszközök fertőtlenítésére! (03.08.)
  • Biztosítsa az állam központilag a fertőtlenítő szereket a közintézményeknek, hogy ne nekik kelljen azt beszerezni! (03.08.)
  • Minden helyen, ahol napi száz főnél több megfordul, legyen kötelező a napi háromszori fertőtlenítés! (03.08.)
  • A kormány indítson angol nyelvű tájékoztató honlapot, készítsenek több nyelven szórólapokat és plakátokat, valamint indítsanak el egy angol nyelvű telefonos ügyfélszolgálatot, hogy a turisták, illetve más magyarul nem beszélő, hazánkban tartózkodó állampolgárok is kaphassanak az itteni helyzetről tájékoztatást, valamint kérhessenek segítséget! (03.08.)
  • Kártérítési alapot kell elkülöníteni az esetleges karantén miatt kieső munkabérekre! (03.08.)
  • A kormány zárja ki Kásler Miklóst az Operatív Törzsből! Kásler Miklós minden egyes szereplésével csak a pánikot fogja növelni, hiszen a miniszter látványos alkalmatlansága joggal okozhat aggodalmat az emberekben. (03.07.)
  • A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány halassza el a nemzeti konzultációt! Nincs a világon még egy olyan kormány, amely a koronavírus idején nem védekezésre, hanem propagandára és agymosásra költené az emberek pénzét. (03.06.)
  • Minden vendéglátóhelyen legyenek angol nyelvű plakátok a bulinegyedben, amelyek felhívják a figyelmet a személyes higiéniai tennivalókra! (03.05.)
  • Vizsgálják meg, hol járt és hány emberrel érintkezhetett a Magyarországon járt két koronavírusos amerikai lány, ha pedig felmerül, hogy bárki érintkezhetett velük, akkor a hatóságok ne várjanak tünetekre, hanem végezzék el egyből az elkülönítést és a teszteket! (03.03.)
  • Követeljük, hogy a kormány sürgősen indítsa el a koronavírusról szóló tájékoztató honlapot! (03.03.)
  • Az állam pótolja a karanténban rekedt magyarok kieső bérét! (03.02.)
  • A karanténban való tartózkodás alatt és azt követően 30 napig egyetlen munkavállalót se lehessen kirúgni! (03.02.)
  • A karanténban eltöltött időszakra és utána 30 napra szüneteljen a hiteltörlesztés, a közüzemi számlák befizetése és az adózás is! (03.02.)
  • A kormány csoportosítsa át a kormánypropagandára szánt pénzt a koronavírus elleni védekezésre! (02.28.)
  • A kormány ossza ki az egészségügyi dolgozóknak, majd a lakosságnak azokat a maszk- és fertőtlenítőszer-készleteket, amelyeket az elmúlt hetekben és hónapokban felhalmozott! (02.27.)
  • A Demokratikus Koalíció három polgármestere, Németh Angéla, László Imre és Niedermüller Péter egyeztetésre hívta a budapesti kerületek vezetőit, hogy cselekvési tervet alakítsanak ki a koronavírus elleni védekezésre. (02.02.)
  • Haladéktalanul állítsák le a Kína és Magyarország közti repülőforgalmat! (01.31.)

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: