Kásler Miklós - Fotó: Tháler Tamás
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció ma ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. – íjra közleményében az  Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A párt frakcióvezető-helyettesének mai sajtótájékoztatója tele volt valótlan állításokkal.

Ha Arató Gergely vette volna magának a fáradtságot, és nem csak egyes szenzációhajhász médiumokat olvasna, hanem valóban odafigyelne a miniszter és más szakemberek nyilatkozataira is, akkora tudná

– hiszen tucatszor elhangzott –

hogy a világon sehol sincs tünetmentes emberek szűrésére alkalmas teszt.

Prof. Dr. Kásler Miklós megszólalásai során minden kérdésre válaszolt, minden információt megosztott, amit abban a pillanatban tudni lehetett, akár a fertőzött iráni diákokról, akár a kontaktokról volt szó.

Arató Gergely valótlan állításával szemben a miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján pontosan elmondta azt is, hogy az iráni diákok melyik egyetemre járnak. Arató Gergelynek, mint a Népjóléti Bizottság egykori tagjának illene tudnia azt is, hogy egészséges kontaktok esetében 14 napos megfigyelésre van szükség, és nem hiábavaló tesztekre.

A koronavírust komolyan kell venni, s miközben a szakemberek azért dolgoznak, hogy minél kevesebb fertőzött legyen Magyarországon, és aki megbetegedett, az a lehető legjobb ellátást kapja, akkor nincs helye a magamutogató politikusok kisstílű játékainak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: