Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Semmi más nem hiányzott, mint egy újabb ellenzéki párt, de az annyira, mint egy falat kenyér.

A mai napon vált hivatalossá, hogy az MSZP-ből kilépett Szanyi Tibor és szövetségese a Szolidaritás bizony pártot alapít. Nem tartott sokáig a civilkedés.

Az újonnan grundolt formációt a bíróság márciusra jegyezheti be. Az alakuló kongresszust pedig sajtóinformációk szerint május elején tartja az új ellenzéki párt.

Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom – ezzel a névvel vágnak neki a DK korábbi szövetségese, a DK parlamenti listájáról mandátumot szerző Székely Sándor a Szolidaritás elnőke és Szanyi Tibor az általa alapított Igen Mozgalom vezetője.

A párt elnöke információink szerint Huszti Andrea a “Szoli” szervezeti vezetője lesz.

Úgy tűnik, hogy a pártalapításra hatalmas társadalmi igény és nyomás érkezhetett, ugyanis Szanyi korábban úgy nyilatkozott: amennyiben van rá igény, nem zárkózik el az elől, hogy az Igen mozgalom egyéb balos szervezetekkel együttműködve pártot alapítson.

Úgy tűnik Szanyiék meghallották a nép követelését és pártot alapítottak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: