2018. február 20. Karácsony Gergely interjú. Zugló polgármestere. Fotó: Tóth Gergő
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Régóta zsarolja a kormány Budapest megválasztott főpolgármesterét, most azonban úgy tűnik, Karácsony Gergelynél betelt a pohár és visszavág.

Soha ennyire harciasnak nem tűnt még Budapest főpolgármestere mint abban az ATV inerjúban, ahol arról kérdezték, mit fog tenni, ha a kormány valóban beváltja a fenyegetéseit.

Ugyanis Budapest kivéreztetésére már kész forgatókönyv van a kormány asztalán.

A tervek szerint ezentúl az iparűzési adó, ami minden település és város legnagyobb közvetlen bevétele átkerülne a kormányhoz, amit majd az Orbán-kabinet osztana újra szét.

Az iparűzési adó elvonásával Karácsony szerint egy politikai értelembe vett hidegháború fog jönni a kormány és a főváros között.

„Ha valaki azt gondolja, hogy ki lehet venni a főváros költségvetésből 38 milliárd forintot, az nem ismeri a fővárost”- mondta a stúdióban a főpolgármester.

„Én, mint főpolgármester nem hagyhatom, hogy a várost halálra ítéljék. Meg kell nézni, mint mond Debrecen, vagy Székesfehérvár, ez még halmozottan súlyosabb a fővárosnál. Ebben az ügyben nincs kompromisszum”

– jelentette ki határozottan Karácsony.

Ez pedig csak egy dolgot jelent: Karácsony Gergely kész akár totális háborúra is a kormánnyal szemben a város érdekében. Ez az a kiállás, amit vártunk Karácsonytól akkor amikor megválasztottuk.

Kérjük ossza meg ezt a cikket, ha egyet ért Karácsony Gergellyel


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: