„Csak az igazságot!” – üzente Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa kedden Novák Katalin családügyi államtitkárnak, aki szerint 1,23-ról 1,49-re nőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon 2011 és 2019 között.
Bangóné viszont KSH-adatokat idézve azt mondta: a tavalyi az elmúlt 6 év legrosszabb születésszám-adata.
Szerinte Nováknak azt kéne nyilvánosságra hoznia, hogy hat éve folyamatosan csökken Magyarországon a gyermekszületések száma: 2019-ben már csak 89 200 gyermek született.
„Felszólítom Novák Katalint, hogy a Facebook-oldalán tegye azt is ki, hogy (…) kormányzásuk alatt az elmúlt 10 évben hány gyermekkel született kevesebb Magyarországon, mint az előző években” – mondta Bangóné sajtótájékoztatón.
2014, a jobboldali családpolitika drasztikus átalakítása óta mindössze annyi az eredmény, hogy „a gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények meg szegényebbek”, a születésszám pedig egyre csökken.
A jobboldali családpolitika arra épít: „Legyél házas, keress jól, vállalj legalább három gyermeket és akkor esetleg kapsz az államtól támogatást”. Közben nem vesz tudomást a lakhatási válság, a kivándorlás, az egészségügy és az oktatás égető problémáiról.
„Ma a fiataloknak vagy vándorbot, vagy koldusbot jár” – ismételte Bangóné; minden 10. szülő korú magyar nő külföldön van és minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. Idehaza pedig a 19 és 35 év közötti korosztályból 885 ezer fiatal lakik még a szüleivel.
„A jobboldali család- és népesedéspolitika nem működik” – vonta le a következtetést.
A baloldali családpolitika komplexebb megoldást ajánl: nemcsak a már meglévő családokra fókuszál, hanem a fiatalok lakhatási gondjainak megoldására is. A kormánynak azonnali lakbértámogatást és bérlakásépítési programot kellene bevezetnie, és olyan fizetéseket biztosítani a magyar fiataloknak, amelyből itthon is meg tudnak élni, és nem kell nyugatra vándorolniuk.
Biztosítani kell a megfelelő megélhetést, a megfizethető lakhatást, a megfelelő színvonalú oktatást és a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást – mondta Bangóné.
„Számunkra minden gyermek egyenlő, és minden gyermeknek joga van az európai szintű oktatáshoz és az egészségügyhöz” – tette hozzá.