Megosztom másokkal is:
  • 200

Tavaly tizennégy interneten elkövetett és öt, valamely közműszolgáltató nevével visszaélve elkövetett sorozat-bűncselekményt lepleztek le – közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Oszlánszki Sándor arra kért mindenkit, hogy tudatosabban használja az internetet. Arra is figyelmeztetett, hogy a közműszolgáltatók felelőssége a mérőóráig terjed, túlfizetés esetén pedig nem készpénzben térítik vissza a pénzt.

Elmondta: 2019-ben hetvenhárom, utazó bűnözők által elkövetett sorozat-bűncselekmény ügyében nyomoztak és 224 gyanúsítottat fogtak el. Hangsúlyozta, hogy a megyei és városi kapitányságok tevékenységének összehangolása nyomán jelentősen javult a felderítési arány.

Miközben korábban volt olyan bűnöző, aki nyolcvan bűncselekményt is elkövetett, most már legfeljebb hét eset után elfogták őket. A bűncselekmények visszaszorításához szükség van arra is, hogy a lakosság minél jobban felismerje a csalásokat – mondta az alezredes.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője arról számolt be, hogy tavaly negyvenhat olyan munkanap volt, amikor a csalók tizenötnél több adathalász e-mailt küldtek a Magyar Posta nevében.

Ezekben jellemzően arra hivatkozva kértek adatokat, hogy a címzett értékes tárgyat, például mobiltelefont nyert a posta nyereményjátékán. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ne csak a levél tárgyát, szövegét, hanem a feladó e-mailcímét is ellenőrizzék, sok üzenet pedig már a külalak, például az ékezetek hiánya miatt kiszűrhető.

Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a szolgáltatók minden munkatársa logóval ellátott munkaruhát visel, feliratozott autóval közlekedik, továbbá céges igazolványt és megbízólevelet tud felmutatni. Vagyis már ezek hiánya alapján kiszűrhetők a csalók – mondta.


Megosztom másokkal is:
  • 200