Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megpróbálták a demokratikus oldalt egy sosem látott posványba belehúzni, csak hát nem sikerült.

Tegnap zajlott a Gréczy Zsolt által a PestiSrácok ellen indított per. A Fővárosi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácok című portált.

Ez a kiadvány közölte Palányi Nóra parlamenti asszisztens videóját, amelyben zaklatással vádolta Gréczy Zsoltot. A DK politikusát a tárgyaláson Czeglédy Csaba védte.

A védő úgy nyilatkozott a tárgyalással kapcsolatosan, hogy:

“Palányi Nóra, aki három hónapja még széles mosollyal számolt be arról, mit tett vele a gaz Gréczy Zsolt, pár kérdés után látványosan összeomlott.

Kiderült, hogy ő jelölte be Gréczy Zsoltot a Facebookon, 44 üzenetet küldött neki 5 nap alatt, arról írt, hogy fogynia kell, ezért csak diétás süteményt fog kérni, amikor találkoznak, majd amikor elhalt a kommunikáció közöttük 9 nap után, rá 10 napra állt csak a PestiSrácok kamerája elé, azt a hamis látszatot keltve, mintha bármi kapcsolat is lett volna közöttünk december közepén.

Nem ő, hanem mi csatoltuk be a köztük zajlott levelezést, amiből egyértelműen kiderült, hogy nem egyoldalú volt a kommunikáció.” – írja közösségi oldalán Czeglédy Csaba.

A Demokratikus Koalíció szerint: ” Az ítélet szerint a Pesti Srácok valótlanul állította, hogy a DK politikusa egyoldalú üzenetekkel bombázta Palányit, valótlanul állította, hogy az üzenetek bármiféle szexuális tartalmat hordoztak.

A tanúként meghallgatott Palányi Nóra többször ellentmondásokba keveredett, szavahihetősége a tárgyalás során többször is megkérdőjeleződött.”

Czeglédy Csaba megjegyezte:

“Palányi a másfél órás kihallgatása végén már azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány, a kényesebb kérdésekre többször is azt a választ adta, hogy nagyon régen volt már november vége, december eleje, így hát nem emlékszik rá.

Jól mutatta a PestiSrácok és a tanú összefonódását, hogy Palányi egyszer ösztönösen hátrafordult az ott ülő Jurák Katához, és tanácsot kért, milyen választ adjon a bírói kérdésre. Majd Jurák Kata háborodott fel, amikor rászólt a bírónő.”

Osszuk meg másokkal is ezt az írást, hogy mindenkihez eljusson az igazság


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: