Csőzik László, Érd polgármestere - Fotó: FB
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tisztelt Mészáros Lőrinc Úr!

Tiszteletteljes felhívással fordulok Önhöz. Úgy is mint Érd polgármestere Felcsút volt polgármesteréhez, aki hét éven át igazgatta települése ügyeit, és úgy is mint olyan hazai nagyvállalkozóhoz, aki ismeri Érd lehetőségeit és problémáit.

 

Érd Megyei Jogú Város költségvetéseiből évekre visszamenően úgy látom, hogy Ön igen elkötelezett az érdi fejlesztések iránt. Komoly beruházások zajlottak és folytatódnak a következő években az Ön, illetve családtagjai által birtokolt cégek kivitelezésében Érden, amelyek bizonnyal nem pusztán a közbeszerzések elnyeréséből fakadó erkölcsi, de anyagi haszonnal is járnak.

Természetesen az érdiek is profitálni fognak a fejlesztésekből, hiszen a cégük által, illetve konzorciumi részvételükkel épülő projektek – az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának fejlesztése és bővítése, a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola rekonstrukciója és bővítése, a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrum, Általános iskola, Sportcsarnok és Tanuszoda megépítése, továbbá az Érdi Járásbíróság és Ügyészség új épületének felhúzása – az itt élőket is szolgálják.

Akárcsak az érdi futballstadion és multifunkcionális sportközpont, illetve az Érd – Érd alsó vasúti összekötő vágány és kapcsolódó létesítmények kivitelezése, melyekben az Ön érdekeltségei szintén meghatározó szerepet vállalnak. E fejlesztések tervezett összköltsége mintegy 35 milliárd forintot tesz ki.

 

Egykori polgármesterként Ön is pontosan tisztában van vele, milyen nehéz egy település működtetése, a források arányos felhasználása és a szükséges beruházások levezénylése. Az önkormányzatok működésének velejárója az is, hogy a demokratikus kontroll időnként vezetőváltással, a polgármester lecserélésével és a képviselőtestület átalakulásával jár. Ezzel együtt a megyei jogú városi pozícióhoz kapcsolódó részvételünk a Modern Városok Programjában zökkenőmentesen folytatódik, beleértve az említett és e programon keresztül finanszírozott közberuházásokat. Erőmhöz mérten mindent megteszek, hogy együttműködésünk a jövőben is zavartalan legyen, és a tervezett fejlesztések elkészüljenek.

 

 

Ugyanakkor – a sajtóból bizonyára Ön is értesült róla – az előző önkormányzati ciklusból Érd komoly pénzügyi problémákat is örökölt, amelyeket igyekszünk közmegelégedésre megoldani. Ezek egyike az NB I élvonalába tartozó női kézilabdacsapatunk fenntartása. Büszkék vagyunk a csapat eddigi sikereire, és szeretnénk megőrizni mindazt az értéket, amit teremtettek, de a tavalyi 400 milliós önkormányzati támogatás csaknem dupláját, 700 millió forintot kitevő finanszírozási igény jelentősen meghaladja a lehetőségeinket. Ez az összeg az érdiek által befizetett építményadó kétharmadát tenné ki. Jogos az igény, hogy e közpénzből inkább az érdieket közvetlenül érintő problémákat próbáljuk orvosolni, köztük az utak, járdák és a vízelvezetés katasztrofális állapotának javítását. Az érdi sportélet iránti elkötelezettségünk jeleként ugyanakkor az utánpótlás-nevelést a továbbiakban is segíteni kívánjuk.

 

Meggyőződésem szerint a látvány-csapatsportok szponzorálása az állam által átirányított TAO forrásokon túl elsősorban a róluk alkotott képre fokozottan ügyelő hazai és külföldi nagyvállalatok közvetlen részvételére hárul. Érd, bár 70 ezres településként a legnagyobb magyar városok közé tartozik, sajnos nem ad otthont szponzorként is jelentős szerepet betöltő nagyvállalatoknak, amilyen Szegeden a Pick, vagy Győrött az Audi. Az Ön cégei azonban Érd legnagyobb beruházásait hajtják végre, így akarva-akaratlan a város jövőjének fontos szereplői.

Tisztelettel arra szeretném kérni, hogy vegye fontolóra az Érden elköltött magyar adóforintokból származó haszon egy részének közcélú visszaforgatását, és az érdi kézilabdás lányok csapatának szponzorálását. Örömmel vettem tudomásul, hogy Öntől, mint Magyarország legvagyonosabb vállalkozójától, nem áll távol a társadalmi felelősségvállalás ügye, és gond esetén hajlandó segíteni. Mivel Érd új pályára állítása vélhetően Önnek is fontos, kérem, vegyen részt nem csupán a város építőköveinek, de csapatszellemének megerősítésében is.
Egyetértése esetén javaslom a szponzorációs tárgyalások megkezdését a sportegyesülettel, amelyben készséggel közvetítek.

Válaszát várva, tisztelettel:

Dr. Csőzik László
polgármester

 

Forrás: Csőzik László közösségi oldala

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: