Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Találjuk ki Magyarországot!” szlogennel országjárásba kezdett Kálmán Olga.

A DK politikusa arról beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy feltöltik ezek az országjárások. A szlogen ismerős lehet, Hankiss Elemér mozgalmának is ez volt a neve. Kálmán Olga szerint azt, hogy milyen irányba vigyék az országot, azt most kell megbeszélni az emberekkel.

 

Az országjáráson a legtöbbször emlegetett témák: az egészségügy, az oktatás és a korrupció. „Az, hogy a szemünk láttára lopják ki a szemünket, az kinek tetszik?” – tette fel a költői kérdést. Mint mondta, a kormányzás egy emblémája lett a stadionépítés.

 

 

2022-ben a DK-t kormányzati pozícióban látja Kálmán Olga, saját magát pedig DK-s politikusként képzeli el.

Március 1-jén tisztújítás lesz a DK-ban, ahol jelölést kapott két pozícióra. „A tagság jelöl valakiket, a jelöltek pályázhatnak akár több pozícióra is, utána van egy jelölés-előkészítő bizottság, a véleményezett pályázatok ők eldöntik, kiket ajánlanak a kongresszusba, és a kongresszus dönt a végén” – árulta el a tisztújítás menetét a DK-s politikus.

 


Forrás: ATV / Kálmán Olga hivatalos oldala

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: