Kötelező: Az MSZP-s Molnár Gyula leleplezte Orbán legutóbbi húzását – ezért volt lila a keze

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az MSZP korábbi elnöke, parlamenti képviselő lebuktatta Orbán Viktort. Az alábbi sorait változtatás nélkül közöljük:

Még egyszer (remélem utoljára) a “tintás kézről”, avagy egy újabb mítosz eloszlik!

Két dolgot biztosan tudunk a vasárnapi országértékelő után, az egyik hogy a miniszterelnök mind a két kezén lila, kék, piros foltok voltak és a második, hogy biztos nem tinta okozta. Na de akkor mégis miért?

Az a kommunikácios gépezet amelyik az elmúlt 10 évben, általunk gyakran misztifikálva, tökéletesen működött és a nyilvánvaló hazugságot is képes volt átfordítani a maga javára, most csődöt mondott.

Annyi mindent lehetett volna kitalálni. Mondok egy példát! A miniszterelnök hosszú idő után maga ásta fel és készítette elő a kertjét a tavaszi vetésre, és mivel elszokott ettől a munkától mind a két kezét feltörte a kapanyél. Nem is beszélve arról, hogy az elfoglalt szomszédja a gáz szerelő is megkérte, hogy helyette is végezze el a munkát, mert neki fontos üzleti tárgyalásai voltak.

Ez emberi, közülünk való és hihető lehetett volna. De nem ezt választottak, hanem a nyilvánvaló hazugságot!

De akkor miért? Csavarjunk egyet a dolgon és térjünk vissza arra, hogy mégse vesztették el a józan elemző képességüket, akkor viszont csak az lehet, hogy érezték a beszed sovány, a főnök fásult és kellett egy olyan téma ami a beszéd gyengéi fölé paravánt húz!

És akkor egy újabb kommunikácios bravúr tanúi voltunk.

Ez jutott nekünk 2020 Magyarországán a NER 10. évében.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours