Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy “ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók” a DK elnöke körül – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza “zavaros vagyonnyilatkozatát”, ez nem történt meg, pedig “valami nagyon nem stimmel” a DK elnökének pénzügyei körül.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.

Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint “egy titokzatos ingatlanért”, továbbá “300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni” – sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

DK elnöke azt is állítja – folytatta -, hogy 100 millióért “csinosította ki” az Apró-villát, “egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén”, továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.
“Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne” – fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz “rablóprivatizációnak köszönhetően” jutott hozzá, “a régi pártállami kapcsolatait kihasználva”.
A kommunikációs igazgató azt mondta: “akárhogy osztunk-szorzunk”, azt látni, hogy Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást

Csattanós választ adott a DK

Gyurcsány Ferenc már a törvényes határidő előtt leadta vagyonnyilatkozatát, amelyben minden törvényi kötelességének eleget tett. Ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc mire költi a törvényesen megszerzett, leadózott jövedelmét, sem a vagyonnyilatkozat-tételi eljárásnak, sem Hollik Istvánnak vagy a fideszes bűnszervezet bármely tagjának nincs semmi köze.

Ennél sokkal érdekesebb, hogy mely politikus honnan szerezte a vagyonát, elvégre ennek a kiderítésére lenne hivatott a vagyonnyilatkozati rendszer. Ha a Fidesz eltitkolt vagy kétes eredetű vagyonok után szeretne nyomozni, javasoljuk, hogy inkább Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal és más fideszes politikusok zsebében turkáljanak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: