Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hetvennégy éves korában elhunyt a zsidó származású Erős Ferenc, a magyar pszichológia tudomány egyik legkiemelkedőbb alakja, aki sokat foglalkozott a holokauszt generációs hatásaival is – írja a Neokohn.

Erős Ferenc az MTA doktora, professor emeritus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet doktori iskolája Elméleti pszichoanalízis programjának vezetője, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének emeritus kutatója.

A szegedi József Attila Tudományegyetem Pszichológiai Tanszékének egykori oktatója, majd vezetője, a hazai pszichológiai közélet meghatározó alakja, integratív, szervező egyénisége volt.

Alapítója és főszerkesztője volt a Thalassa, majd Imágó Budapest néven megjelenő analitikus szakfolyóiratnak.

Számos pszichológiai témával foglalkozó könyvet írt. Kutatási területei közé tartozott az identitás szociálpszichológiája, a pszichoanalízis magyarországi története, valamint az előítéletek és a társadalmi diszkrimináció.

Erős Ferenc azok közé tartozott, akik tudatosították a magyar nyilvánosságban a vészkorszak transzgenerációs utóhatásait, és az elsők között vett részt más tudósok mellett a nyolcvanas években a zsidó identitás kutatásában.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: