Márki-Zay Péter - Fotó: MZP Facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hódmezővásárhely polgármestere elmondta, hogy jelenleg két Szabad Városok Szövetsége próbálja koordinálni az ellenzéki vezetésű városokat és születőben van egy harmadik ilyen nevű szervezet is. Tervek szerint, nyárig kiderül, hogy ez az együttműködés egyesületi vagy alapítványi formát ölt-e, de az is lehet, hogy a jelenlegi kooperáció marad meg.

 

Vissza kell állítani a demokratikus Magyarországot. Enélkül ugyanis esélytelen a települések megfelelő önrendelkezése és esélyegyenlősége – nyilatkozata a Népszavának Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péter szerint a közös lobbi mellett, „a független sajtó fejlesztése” az egyik legfontosabb feladat.
– Szeretnénk létrehozni egy független hírszolgálatot, amolyan ellenzéki MTI-t: az ellenzéki városok és a budapesti kerületek médiumai megosztanák egymással anyagaikat, így terjesztve azokat a híreket, amelyek nem jutnak el az emberekhez a közmédián és a megyei lapokon keresztül. Akár egy közös internetes felületet is létre lehetne hozni, ahová fel lehetne tölteni az anyagokat. Ezeket a híreket, valamint a platformot minden kormánykritikus erő használhatná – fogalmazott.

Hozzátette: az ellenzéki hírügynökség felépítése és működése még egyelőre csak ötlet szintjén él, vagyis a konkrét működést, az anyagok megosztásának és felhasználásának módja kidolgozásra vár. Az ellen-MTI függetlenséget pedig elvileg az biztosítaná, hogy az ellenzéki vezetésű kerületek és városok elöljárói többször is kijelentették: kormánypárti elődeikkel ellentétben, nem szólnak bele a helyi médiumok tartalmába, azaz az ezeket készítő újságírók és szerkesztők teljes szabadságot kapnak.

 

Forrás: Népszava

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: