Orbán kedvenc publicistája minden határt átlépett! – Az egész ország szégyenkezik miatta

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Bayer Zsolt szélsőjobboldali publicista Ferenc pápáról írt véleményt, amiben az egyházfőt „demens vénembernek” és „gazembernek” titulálja.

Az író pont a pápa korábbi kijelentését hagyja figyelmen kívül, miszerint súlyos hiba összekeverni az iszlám vallást az Iszlám Állammal, a muzulmánok ugyanis szintén elítélik a terrorszervezet tetteit, és harcolnak a működése ellen. Ennek ellenére Bayer cikkében egyenlőségjelet tesz a terrorizmus és az iszlám közé, és az egyházfő okfejtésére legyintve kijelenti, hogy Ferenc pápa teljesen alkalmatlan a posztja betöltésére.

Az író Ferenc pápa azon kijelentésén akadt ki, amikor azt mondta: amikor kezébe veszi az újságot, minden nap arról olvas, hogy erőszakos cselekmények történtek Olaszországban. „Az egyik megöli a barátnőjét. A másik az anyósát. És megkeresztelt emberekről van szó” – hangoztatta az egyházfő vasárnap este, amikor hazautazott Lengyelországból Rómába.

 

Bayer szerint ez akkor is „elmebeteg állítás” lenne, ha a megkeresztelt katolikus Jézus segíts! üvöltéssel ölné meg a barátnőjét vagy az anyósát. Itt a nacionalista, szélsőjobboldali nézeteit büszkén hirdető író hosszasan sorolja, hogy milyen körülmények között lehetne egy kalap alá venni a keresztények bűntetteit az iszlám vallásúakéval, pont azt elfelejtve, amire az általa „demens vénembernek” nevezett Ferenc pápa hívta fel a figyelmet, miszerint nem lehet egyenlőségjelet tenni a terrorizmus is az iszlám vallás közé.

Forrás: Népszava

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours