Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A kormány gyűlöletpropagandával válaszol arra, hogy kicsúszik alóla a támogatottság, ez pedig erőszakot szül – mondta Ujhelyi István dr., az MSZP EP-képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Orbán Viktor és szűk környezete az októberi önkormányzati választások kudarca és az egységesedő ellenzék láttán, úgy látszik, úgy értékeli, hogy csökkenő támogatottságukra az erőszak a válasz, meg a ’20-as évek fasizmusára jellemző politikai eszközök.

„Ez egy politikai stratégia. (…) Visszaérkezett Habony Árpád, és (…) újra elővette azt a stratégiát a Fidesz, hogy meg kell próbálni az ellenzéket kitaszítani a nemzet közösségéből.”

Mindezt kormányzati pénzzel megtámogatva a kormányzati politika legfőbb elemévé fogják várhatóan emelni – mondta a politikus.

A kirekesztő, gyűlöletkeltő mondatokat az Európai Parlamentben is elmondják, itthon pedig gyűlöletkampányokat szerveznek. Ennek következménye a Niedermüller Péter elleni csütörtöki tüntetés, de az is, hogy ugyanaz az ember, aki két éve egy Ujhelyit jelképező bábut fellógatott, a tüntetésen megütötte a HVG publicistáját.

Ujhelyit Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselővel együtt hívták volna a stúdióba, mert a két képviselő a napokban éles vitába keveredett. Hidvéghi, bár a meghívást nem utasította el, a műsor idején nem ért rá.

Vitájuk abból keletkezett, hogy Hidvéghi kijelentette: az ellenzéki EP-képviselők gyűlölik Magyarországot. Tette ezt azután, hogy magyar ellenzéki EP-képviselők kedden Brüsszelben konferenciát rendeztek „Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon (2010-2020)” címmel, melyen bemutatták az Oktatói Hálózat azonos című jelentését is.

Ujhelyi kijelentette: azért érintette olyan mélyen Hidvéghi sértése, mert személyes kincsének tartja magyarságát. „Kevés nálam büszkébb magyar van, de én nem beszélek róla annyit és nem vagyok olyan erőszakos, mint a Fideszesek” – tette hozzá.

Kérdezték Ujhelyit Polt Péter legfőbb ügyész pénteki találkozójáról az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vezetőjével, amiről eddig csak a Legfőbb Ügyészség adott ki közleményt.

Ujhelyi azt mondta: ez a látogatás meg az, hogy a magyar adófizetők 400 milliárd forintot meghaladó összeget veszíthetnek a kormány politikája miatt az uniós források felhasználása kapcsán, valamint hogy Orbán kifelé tart az Európai Néppártból éppen akkor, amikor „csúcsra járatódik” az Európa egyeztetés a következő hét év európai fejlesztési forrásai kapcsán, no meg a fideszes politikusok durva támadásai mindazok ellen, akik szót emelnek a jogállamiságért, az oktatás, a tudomány és a kultúra szabadságáért, azt mutatják, hogy a magyar ellenzék és a magyar társadalom kezében nincs más, mint ha „egymás vállának (…) támaszkodunk, és ’22-ben leváltjuk őket”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: