Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

A milliárdos üzletember most egy igazi nagy vadnak ment neki, Ön szerint kinek van igaza a vitában? Egyet ért Soros Györggyel?

Soros György szerint nem szabad Mark Zuckerberg kezében hagyni a Facebookot. – írja a Mandíner.

A lap beszámolója szerint: ismét nekiment Mark Zuckerbergnek Soros György. Pénteken cikket közölt a befektető a New York Times-ban.

Az amerikai lapban ismét kijelentette, hogy a Facebook vezetőjének le kellene mondania pozíciójáról, ezzel újabb löketet adva az évek óta tartó adok-kapoknak a két milliárdos között.

Soros szerint a Facebook gyenge szabályozási rendszere a politikai hirdetések terén Donald Trump győzelmét eredményezték 2016-ban.

„Úgy gondolom Trump elnök és Mark Zuckerberg rájöttek, hogy érdekeik egybeesnek – egy újabb győzelem még több pénzt jelentene a Facebook vezetőjének”

– írta Soros, majd hozzátette, hogy Sheryl Sandberg működésért felelős vezetőigazgatónak is be kellene nyújtania lemondását, sőt kényszeríteni kellene őket erre.

„Egyszerű elvet követ Zuckerberg és Sandberg: maximalizálni a profitot a következményekre való tekintet nélkül.

Így hát feltétlenül meg kellene oldani, hogy ne maradhassanak vezető pozícióban” – emelte ki.

Soros György és Zuckerberg harca legutóbb a januári davosi Világgazdasági Fórumon került elő, ahol hangot adott ismét meggyőződésének Zuckerberg és Trump feltételezett együttműködéséről.

Zuckerberg ekkor is visszautasította a milliárdos kijelentéseit. 2018 januárjában is kritizálta Soros a Facebook vezetőségét a demokráciára fenyegető tevékenysége miatt.

A Zuckerberg által ekkor elindított kutatást, melynek célja az volt, hogy tisztázza a Facebookot, többször is antiszemitának nyilvánították, hivatkozva arra, hogy Soros zsidó származású, és ez valójában egy ellene folytatott személyes támadás.

Zuckerberg igyekezett ezeket a támadásokat is cáfolni.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here