A Fidesz újabb kegyetlenségéről rántották le a leplet – neked is ökölbe szorul a kezed

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Niedermüller Péter a DK politikusa és a VII. kerület polgármestere kipakolt.

Nagy port vert fel az a döntés, miszerint a kormány kíméletlenül kidobná a “potyautasokat” az egészségügyi ellátórendszerből.

Most azonban az is kiderült, hogy ezt erősen eltúlzott és felnagyított számokkal indokolták. A tb-hiány valójában jóval kisebb, mint amire a törvénymódosítás miatt Gulyás Gergely hivatkozott decemberben.

A Demokratikus Koalíció felhívja a nyíltan szegényellenes és kirekesztő kormány figyelmét, nem az a megoldás, ha kidobják a rendszerből és büntetik a nehéz körülmények között élőket.

Mi, európai magyarok Budapest VII. kerületében, Erzsébetvárosban azért vállaltuk át a tb-tartozások legfeljebb négy havi kifizetését évente egyszer, mert a szegényeket nem még lejjebb akarjuk lökni, hanem az a célunk, hogy segítsünk nekik kikapaszkodni a mélypontról.

A kegyetlen, érzéketlen és szegényeket súlyosan diszkrimináló Fidesz-kormány, valamint a miniszterelnöki kegyencek, vejek és strómanok azonban ezt soha nem fogják megérteni.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours