Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vállalhatatlan mondatokat mondott el a fitness-guru, egy egész ország háborodott fel.

Schobert Norbi vasárnap élő videóban jelentkezett a Facebook-oldalán, ebben pedig elmondta követőinek, hogy úgy gondolja, a házasságok nagyon nagy százaléka azért megy tönkre, mert a nők a terhesség alatt meghíznak, és később sem fogynak vissza eredeti súlyukra.

Az aerobik edző és életmódguru szerint ez azért nagy baj, mert a férfiak elsősorban nem a nők személyisége és belső tulajdonságai miatt vágynak arra, hogy ágyba bújjanak velük, hanem inkább a külső adottságaik miatt. Norbi szerint még afféle „súlykorlát” is létezik, véleménye szerint egy 58 kilós nő vonzó, ám ha a terhesség után már 78 kilót mutat alatta a mérleg, akkor „döngő léptekkel érkezik a hálószobába”.

Egy ország háborodott fel ezeken az érzéketlen és amúgy hamis kijelentéseken. Erre az ügyre reagált Dombóvári István humorista, aki korábban Nobi termékekkel adott le 35 kilót:

Engem ugyan senki nem kérdezett, de a tegnap végigsöpört dagadt-gate ügyhöz írnék még ezt-azt, mert annyira én is vagyok szakértő mint Norbi. Nézzétek el, hogy nem állok senki mellé, hanem próbálok tárgyilagos maradni.

 


Engem 135 kilósan ismertetek meg /kép/.

Soha nem állítottam, hogy ez rendben van, de ti elfogadtatok és talán meg is szerettetek. 5 éve megkértem Norbit, hogy segítsen a Got Talentre ledobni 35 kilót, ami sikerült is. Miért tettem?

Azt hittem, több leszek ha kevesebb vagyok. A kajára sose volt panaszom, de szerintem nem az étel “fogyaszt” hanem a rendszer.
A saját sikeremen felbuzdulva népszerűsíteni kezdtem ezeket a termékeket. Ha hiszitek ha nem, egy fillért sem kaptam érte, igaz nem is kértem!

Akkor szembesültem először azzal mennyien gyűlölik Norbiékat. Van egy fanatikus ellen-csoportjuk, aminek ezáltal én is célkeresztjébe kerültem, még azt is lefotózták hol eszek és mit. Sok időbe telt amíg ezt rendbe tudtam hozni.

Mindegy, ez az én bajom.

Aztán, amikor elegem lett a dobozból evésből és vissza is jött pár kiló, akkor Norbi emiatt megharagudott rám. Nem akartam egész életemben fogyózni, meg valami olyan képet kergetni, ami nem is én vagyok.

Valószínűleg gyengeség, lehet, hogy lustaság de én ilyen vagyok. Ezt ugyanúgy el lehet fogadni, mint az egyenmaldívpicsákat akiket kiraktak az instára ivartalanítva egy papírdobozban.

A leadott 35 kilóból egyébként csak 10 jött vissza, saját rendszer szerint élek, sportolok. Így is lehet. Én még azt is el tudom képzelni, hogy Norbi a kereskedelmi érdekeken felül egyszerűen jót akar.

De k@rva szarul.

Ez nem kommunikációs atombomba volt, hanem a kommunikáció szégyene, ha lenne menedzsere /ha hallgatna bárkire is/ tegnap biztosan felmondott volna.

Tudjátok mit? Akkor inkább ti se hallgassatok senkire!!! Legyetek sokszínűek, kövéren soványan vagy ahogy tetszik!!! Ne legyetek felszínesek, szeressétek egymást azért amilyenek vagytok! Jó egészséget és sok boldogságot kívánok mindenkinek!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: