Orbán Viktor és a Fidesz továbbra sem érti, mi a probléma. Politikájukkal, magatartásukkal egyre inkább szigetelődnek el az Európai Unióban, csökkentik Magyarország érdekérvényesítő képességét, és egyre kevésbé lesznek képesek kiállni a magyar emberek érdekeiért. Ez az, ami Magyarország számára igazán káros, és ez az, amin már csak egy kormányváltás segíthet.
Az Európai Parlament tegnap ismét véleményt nyilvánított Magyarország jogállamiságáról, elítélte az Orbán-kormányt és úgy döntöttek, hogy folytassák le a hetes cikkely szerinti eljárást.
A határozatot Orbán szövetségesei, a néppárti képviselők is támogatták. Erről Orbán azt mondta, hogy szövetségeseink hátba szúrtak minket.
Nos, Orbán szövetségesei legfeljebb Orbánt szúrták hátba, valójában a magyar emberek mellé álltak, Orbánnal szemben. Ne feledjük, hogy amikor ezek a szövetségesek korábban Orbán kormányzását kritizálták, ténylegesen a magyar embereket védték, mert ezek a kritikák igazából a mi mindennapjainkról szólnak:
· hiszen amikor a munkavállalói jogokról beszélnek, akkor megemlítik, hogy a magyar dolgozók – a Fidesznek köszönhetően – a legkiszolgáltatottabbak a multikkal szemben;
· hiszen amikor a nők fokozott védelméről szólnak, akkor arra emlékeztetnek, hogy a Fidesz-rezsim évek óta szabotálja a családon belüli erőszak visszaszorítását megalapozó Isztambuli Egyezményt;
· amikor leleplezik a rezsimet, hogy az a nélkülözőkkel, a nyomorgókkal szemben érzéketlen, és például az álláskeresők tekintetében az EU legrövidebb és legkisebb segítségét kapják a kormányuktól a magyar emberek;
· amikor szóvá teszik, hogy az Orbán-kormány korlátozza a hatalom ellenőrzésének lehetőségét, hiszen titkolózik az állampolgárai előtt akkor, amikor adatokat, információkat nem, vagy csak nagyon nehezen ad ki az érintetteknek;
· amikor az igazságszolgáltatás függetlenségének leépítéséről írnak, akkor ez azt jelenti: más elbírálás alá esnek a fideszes elit tagjai, mint az igazságukat kereső polgárok, azaz megszűnt a törvény előtti egyenlőség az országban;
· amikor a korrupciót kritizálják, akkor az annyit tesz, hogy a fideszes elit tagjai milliárdos vagyont szednek össze, fürdenek a luxusban, miközben a magyar vállalkozók elől elszívják a forrásokat és a lehetőségeket;
· amikor a médiáról van szó, az azt jelenti, hogy kormánypropagandával belehazudnak a képünkbe, miközben a fideszes elit milliárdokat vág zsebre, és ez alól a nép által fenntartott közmédia sem kivétel;
· amikor a tudományos élet szabadságának csonkolását teszi szóvá a jelentés, akkor azt bírálja, hogy a hatalom nem akarja felkészíteni a gyerekeinket a jövő kihívásaira, hanem elhazudja előlük a valóságot, hogy kritikus gondolkodók helyett hű alattvalók legyenek.
Ez a mi életünk, erről szólnak a magyarok mindennapjai. A miniszterelnök és a Fidesz újra azt bizonyítja be, hogy nekik nem Magyarország, hanem csak a saját érdekük az első.
Ha jól értjük Orbán Viktort és a Fidesz megszólalóit, akkor továbbra sem értik, mi a probléma. Politikájukkal, magatartásukkal egyre inkább szigetelődnek el az Európai Unióban, csökkentik Magyarország érdekérvényesítő képességét, és egyre kevésbé lesznek képesek kiállni a magyar emberek érdekeiért. Ez az, ami Magyarország számára igazán káros, és ez az, amin már csak egy kormányváltás segíthet.
Dr. Tóth Bertalan, MSZP