Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Börtönbe került a nagykutya.

Titokban vonult börtönbe Mengyi Roland volt fideszes parlamenti képviselő múlt szombaton – tudta meg a Blikk.

A politikust többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérlete miatt ítélték el tavaly szeptemberben. Négy év börtönt kapott, aminek letöltését most kezdte meg.

Már decemberben meg börtönbe kellett volna vonulnia, de halasztást kapott, így a karácsonyt még a családjával tölthette

– értesült a lap.

A Blikk úgy tudja, Mengyi a kecskeméti börtönbe ment, ami az ország legjobb, európai színvonalú börtöne. Egy volt rab a lapnak elárulta, hogy egyágyas, jól felszerelt szobák vannak, az elítéltek közös konyhában főzhetnek, a börtönnek pedig van saját boltja is. A rabok többsége kisbusszal jár dolgozni reggel 6-tól délután 3-ig, ezután a börtönkantinban választhatnak menüt.

Szabadidejükben tévézhetnek, számítógépezhetnek, kártyázhatnak, pingpongozhatnak, könyvtárban olvashatnak, de van biliárdasztal, konditerem, sakk- és angolszakkör is, sőt még kertészkedni is lehet.

A korábbi elítélt azt is elárulta, hogy a rabok az első letöltött év után hétvégenként hazamehetnek, az utolsó egy évüket pedig már jó eséllyel otthon tölthetik nyomkövetővel. Szerinte Mengyi Roland 2 év 8 hónap után szabadulhat jó magaviselet esetén.

“Ehhez Mengyi Rolandnak szerényen kell közlekednie, itt nem számít, hogy ki voltál, nagyobb embert is láttak már ezek a falak”

– mondta a lapnak nyilatkozó informátor.

A Blikk azt is említi, hogy korábban szintén a kecskeméti börtönben töltötte büntetését Stadler József és Zuschlag János volt szocialista képviselő is.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: