Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy a kormány nem fog eleget tenni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek.

Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor teljesen nyíltan és tudatosan arra utasítja a kormányát, hogy az szegjen meg egy sor törvényt és nemzetközi egyezményt.

Ezt jogállamokban és európai demokráciákban úgy nevezik, hogy hivatali visszaélés. Amit Orbán Viktor tesz, az tökéletesen kimeríti a Büntető Törvénykönyv 305. paragrafusát, azaz a miniszterelnök hivatali visszaélést követ el.

A Demokratikus Koalíció szerint senki nem állhat a magyar törvények és a nemzetközi egyezmények felett, még a magyar miniszterelnök sem.

Éppen ezért hivatali visszaélés miatt büntetőfeljelentést teszünk Orbán Viktor ellen. Persze tudjuk, hogy a feljelentésünkről végső soron az a Polt Péter fog dönteni, aki nélkül már a fél Fidesz-frakció börtönben lenne, ugyanakkor ennek a feljelentésnek az elutasításával a legfőbb ügyész saját magát is veszélybe sodorhatja.

Ha az ügyészség elutasítja a feljelentésünket, akkor a hatalmával törvénytelenül visszaélő miniszterelnökünk mellé kapunk egy bűnpártoló legfőbb ügyészt is.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: