Rendkívüli: Ismét vádat emeltek a közismert zenész-műsorvezető ellen


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem ez az első eset, hogy vádat emelnek a botrányhős ellen.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egész pontosan miért foglalkozunk egy ilyen üggyel. A válasz pedig az, hogy egy dolog a médiában betöltött szerep, de megint egy másik, hogy immár évek óta tendenciózusan vegzálják a hatóságok. Ha valóban bűnt követett el, ítéljék akkor el, de olyan nincs, hogy hosszú évekig tönkretegyék bárkinek az életét, még akkor sem ha az illető médiaceleb.

Vádat emelt Gáspár Győző énekes ellen a Nógrád Megyei főügyészség. Az ismert médiaszemélyiségnek jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia – közölte az M1 Híradó.

A vádirat szerint Gáspár Győző 2012 és 2016 között több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg. Összesen tizenkilencmillió forinttal károsította meg az államkasszát.

A múltban is indult eljárás a celeb ellen

Jól jelzi a magyar közállapotokat az, hogy 4 év után zárult le a nyomozás Gáspár Győző, művésznevén Győzike ellen. A NAV költségvetési csalás és sikkasztás miatt indított nyomozást az előadó művész ellen. A teljes magyar sajtót bejárták azok a képsorok, amikor kommandósok rúgták rá otthonában az ajtót a sikkasztással vádolt celebre:

Persze, lehet szeretni, nem szeretni, de önmagában az, hogy 4 évig húzták az ügyet, létbizonytalanságban tartva a művészt már elgondolkodtató.

Főleg annak a fényében, hogy a csütörtöki Blikk most arról ír az adóhatóság legfrissebb, nekik küldött közleménye nyomán, hogy pont került a négy éve húzódó ügy végére: a NAV szerint az énekes mégsem sikkasztotta el édesapja pénzét és adót sem csalt.

Gáspár Győzőt korábban azzal gyanúsították, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról 50 millió forintot vett ki, majd nem adózott utána. A lap szerint most kiderült: a vádak nem állták meg a helyüket, így az időközben sikkasztás miatt indult büntetőeljárást is meg kell szüntetni.

“Most mindenki megtudja, hogy nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat” – mondta a Blikknek Győzike, aki úgy fogalmazott: egyelőre nem is meri elhinni, hogy ilyen döntés született az ügyében. “Annyi bántás, támadás ért minket, hogy már nem is látom a fényt az alagút végén” – tette hozzá.

Forrás: BalraMagyar/HVG/Blikk/MTVA

 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük