Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon úgy néz ki, hogy az egyik legsúlyosabb ügy a szemünk előtt zajlik, de a jelentőségét nem is ismertük még fel.

Hogy maradhat valami titokban akkor, amikor nyílvános és mindenki tudhat róla? Néha egy hír önmagában nem mond el mindent és nem mutatja be annak a jelentőségét. Nagyon úgy néz ki, hogy hatalmas baj készül, méghozzá az év legnagyobb botránya.

A hír röviden: Fegyelmi eljárást rendelt el az Országos Bírói Hivatal(OBH) a Szeviép-ügy miatt – írja  a HVG.hu.

A fideszes parlamenti többség által alkotmánybírává választott Handó Tünde székét az OBH élén „megöröklő” Senyei György Barna  a Szegedi Törvényszék büntetőkollégium-vezető helyettesével szemben indíttatott vizsgálatot.

A Handó-érában a bírák önigazgatási szerveként működő Országos Bírói Tanáccsal (OBT) súlyos konfliktusba keveredő OBH azt követően rendelte el a vizsgálatot, hogy decemberben kormánypárti körökben nagy felháborodást váltott ki

hogy a Szegedi Törvényszék decemberben másodfokon felmentette  a Szeviép-ügy vádlottjait.

A Szeviép-ügy röviden: az építkezésekkel foglalkozó cég évekkel ezelőtt bedőlt, a hitelezőit az állam kártalanította, már 2010 után. A cég vezetőit elsőfokon csődbűntett miatt elítélte a bíróság, de a másodfok bizonyítottság hiányában felmentette őket.

Az ügy mindig is politikai színezetű volt, jobboldali politikusok rendre firtatták a cégvezetés és a szegedi városvezetés közti kapcsolatot. Botka László polgármester azt mondta, semmi köze az ügyhöz.

Az MSZP szerint a Szeviép-ügy valójában egy fideszes botránytörténet, melyel épp az MSZP-t próbálják megvádolni, ugyanis a megszűnt cég tulajdonosának üzleti partnere a Fidesz korábbi gazdasági alpolgármestere, Tímár László volt.

Tehát arról van szó, hogy a kormánypárti körök felháborodtak azon, hogy a Szegedi Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a korábbi vádlottakat. Ezután pedig fegyelmi eljárás indul a törvényszék ellen.

A kormánypárti sajtó a bírák elfogultságával magyarázta az ítéletet, jelesül azzal, hogy a csődbűntettben eljáró bírói tanács tagjai több vonalon haszonélvezői voltak szegedi önkormányzati kapcsolataiknak, ami szerintük befolyásolhatta az ítélethozatalt.

Forrás: BalraMagyar/HVG/Mérce/444.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: