forrás: Civilhetes

Leszámolás a Fideszben: Lefejezik a helyi vezetőket – ők repülnek biztos a pozicíóból

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ha valaki azt gondolta, hogy nem lesz következménye az önkormányzati választási buktának a Fideszben, jelezzük lett. Az persze már messziről bűzlik, hogy ha valóban igaz lenne az a narratíva amit a Fidesz épít, mely szerint >>valójában ők nyerték a választásokat << akkor miért fejezik le a párt középvezetőit?

Egerben szinte biztosan leváltják majd a fideszes választókerületi elnököket, amiről hivatalosan a párt vezetősége, valójában azonban egy személyben Orbán Viktor dönthet majd.

Így a mosógépnél is nehezebben eladható Nyitrai Zsoltot várhatóan leváltják a választókerület éléről az önkormányzati választási vereség miatt – tudta meg a Népszava.

Mindez megerősíti a 24.hu decemberi értesülését, amely szerint tizenöt-húsz választókerület élén is lecserélhetik a vezetőt a vártnál rosszabb eredményt hozó önkormányzati választás után, a miniszterelnök akarata alapján.

Egerben Nyitrai Zsolt helyett Habis László korábbi polgármestert hozzák helyzetbe ezen a poszton. Nyitrai pozíciója már a 2018-as tavaszi országgyűlési választások idején megingott, személyesen magának a miniszterelnöknek kellett a segítségére sietni a kampányban.

Ekkor jelentette ki Orbán Viktor, hogy jelöltjét nehezebb eladni, mint egy mosógépet.

A tavalyi önkormányzati választások előtt Nyitrai bizalmasáról, Oroján Sándorról szivárgott ki egy olyan felvétel, amelyben az időközben önkormányzati képviselővé választott jelölt arról beszél, hogy aki őket politikailag támadja, az abban a pillanatban ellenséggé válik.
A városban egyébként az ellenzék közös jelölje, a jobbikos Mirkóczki Ádám nyerte a polgármester-választást, és a képviselő-testületbe is zömmel az összefogás jelöltjei kerültek be.
BalraMagyar.hu/168óra

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours