Újabb szívszorító részletek derültek ki Gesztesi Károly halálának pillanatairól


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Egy ország gyászolja a színészóriást.

Részleteket közölt a Bors hétfői számában Gesztesi Károly szombati halálának körülményeiről.

A színész délután, vezetés közben kapott infarktust Budapest belvárosában, de utolsó erejével még sikerült az autóját a szembehaladó forgalom irányába, a legközelebbi járdához kormányoznia és kihívni a mentőket.

A Bors úgy tudja, hogy több járókelő is észrevette, hogy baj van, ezért a segítségére siettek és elkezdték újraéleszteni.

Gesztesién kívül több bejelentés is érkezett a mentőkhöz, mert az arra járó hivatásos sofőrök tudták, hogy ha valaki a forgalommal szemben áll félre, az vészhelyzetre utaló jelzés. Bár több esetkocsi is érkezett, a mentők végül nem tudták megmenteni a színész életét.

Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.

Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük