Megosztom másokkal is:
  • 1.3K

A Demokratikus Koalíció elnöke egy bejegyzésével törte darabokra azt a szobrot amit Orbán kitartóan építget és amit nagyon sokan – még az ellenzéki oldalon is – elhisznek.

A DK elnöke azzal a közkeletű mondattal száll vitában legfrissebb bejegyzésében, mely szerint

De ezek legalább kormányoznak

– mondják sokan.

Nem. Nem kormányoznak. – írja Gyurcsány Ferenc DK vezér. Szerintte kormányzás nem más mint:

“A kormányzás a közjó szolgálata. Ezek, ha már így hivatkoznak rájuk, semmit nem tesznek.

Romokban az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a nyugdíjak messze lemaradnak a bérek mögött. Ahova nézek, csak baj van.

Persze valami igaz. Nincs hallható, látható vita a kormányban. Csend van. Ez sokak szerint kormányzás. Nem. Nem az.

Ezek alkalmatlan fráterek. Valójában semmit nem tettek azért, hogy jobban éljünk. A nyugalom látszatát keltik. De ez nem az okos cselekvés nyugalma, henem a cselekvésképtelenség bénító csendje.

Jöjjön a változás!
Semmi radikalizmus. Semmi népnevelés. Nyugodt, kiszámítható változások. Egy európai, polgári Magyarországért.”

 


Megosztom másokkal is:
  • 1.3K