Rónai Sándor a DK fiatal EP képviselője rendesen beolvasott az összefogsát bomlasztó bukott politikusnak.
Vona Gábornak
Élénken él bennem 2018. áprilisa, amikor a demokratikus Magyarország egy emberként remélte, hogy az ellenzéki pártok meghozzák a maguk áldozatát, és visszaléptetik jelöltjeiket egymás javára, hogy mindenhol egy kihívója legyen a Fidesznek.
Egy párt volt, amely erre teljesen képtelen volt. Az a párt, amelynek a listáját Ön vezette.
Április 7-én a következőt mondta az akkoriban Önökhöz inkább barátságos Magyar Nemzetnek, idézem:
➡️”Mi arra készülünk, hogy a Jobbik egyedül nyeri meg a választást.”
Másnap 107 db mandátummal “sikerült” kevesebbet szereznie a pártjának, mint a Fidesznek. Orbán 2/3-ot kapott újra, Ön visszavonult.
A Jobbik szerencsére szakított az Ön felfogásával, ennek eredményeként -immáron együttműködve- 2019-ben visszaszereztük falvainkat és városainkat a Fidesztől, a testületekben pedig ott vannak az Ön jobbikos kollégái polgármesterekként, és képviselőkként.
Többségük közös ellenzéki jelölt volt októberben, és közös ellenzéki listán szerepelt a többi párt jelöltjeivel. Amennyire meg tudom ítélni, egészen kiválóan dolgoznak együtt, és sikeresen vezetik közösen a településeket.
Ha elutasították volna az együttműködést, akkor ők most épp úgy lennének polgármesterek, alpolgármesterek, vagy képviselők, ahogyan Ön lett miniszterelnök 2018-ban. Sehogy.
Az nem program, hogy amit Gyurcsány mond az nem jó…
2019-ben kipróbáltunk egy receptet, ami működött. 2020-ban ezt a receptet kell tökéletesíteni❗
Én azt akarom, és azért dolgozom, hogy legkésőbb 2022-ben a demokratikus Magyarország győzzön, és egyáltalán nem zavar, ha ezen közösen dolgozunk a jövőben.
????