Németh Péter cikke amely a Hírklikk.hu-n jelent meg azzal a frappáns felütéssel kezd, mely szerint Kövér Lászlót kezelni kell.
Gyorsan hozzáteszem a címhez: nem pszichológiai értelemben, lehet, hogy úgy is, de az nem az én szakmám, ahhoz nem értek.
A jelenséget kell kezelni, amit Kövér László képvisel. Mert egyáltalán nincs egyedül; a Fidesz megszólalóinak döntő többsége ezt a hangot képviseli; gyűlölködik, támad, a keresztényi szeretet jegyében.
Az országgyűlés elnökének szombati megnyilatkozása nagyjából bejárta a magyar sajtót, mi is ismertettük, sőt Dávid Ferenc avatott tollából publicisztikát is közöltünk róla.
Így tehát olvasóink előtt is ismert az a szeméthalmaz, amit Kövér ráöntött mindannyiunkra, amelyet a hibátlan, makulátlan, tiszta erkölcsű jobboldal – Fidesz! – kénytelen elviselni az ellenzéktől.
Nem tudom mi az oka, hogy a házelnök ily gyakran nyilvánul meg az utóbbi időben, hogy magától vált-e indulatai rabjává, hogy belső hevülettől vezérelve mocskolódik folyamatosan, vagy kijelölt feladatot lát el.
Akár így, akár úgy, biztosan túlteljesítésben van; kell valamilyen magyarázata lennie annak, ha egy emberben ennyi gyűlölet halmozódik fel, és azt egyre gyakrabban hányja ki magából.
A baj azonban nem az, hogy Kövér László ilyenné vált, ennek okait – ismétlem – egyszer majd megfejti néhány szakember.
A baj az, hogy ez a politikailag másként gondolkodókat gátlástalanul sározó beszédet miért fogadják be oly sokan, miért közlik jobboldali médiák szinte ünnepelve.
Mert Kövér ezzel a stílussal nincs egyedül, egyre hasonlatosabb módon beszél Kocsis Máté, Hoppál Péter, Hollik István, olykor Gulyás Gergely, Németh Szilárd, Halász János – szóval azok, akiket Orbán harcba küld.
Az önkormányzati választások óta elszenvedett vereség – amelyet Kövér ebben az inkriminált interjúban újra győzelemként igyekszik felmutatni – egyre fékeveszettebbé tenné a kormányoldal szóvivőit, feltehetően abban bízva, hogy ez a hang, amelyre rezonálnak a választók, ezzel tudják maguk mellett tartani azokat, akik biztosítják számukra a kétharmadot.
Azt mondja Kövér: „folyamatosan keressük azokat a módszereket, amelyekkel a politikánkat le tudjuk fordítani az emberek nyelvére, s ezt folytatni kell”.
Ami ugye azt jelenti, hogy – szerintük – az a nyelv, amit ő és tárai használnak, az az emberek nyelve, ezt kell folytatni. Márpedig, ha így van, így lesz, akkor cudar időkre számíthatunk; a nyelvi abúzus mindennapossá válik, és ami még nagyobb baj – terjedni fog.
Hiszen ezt akarja a hatalom, és kétségtelen: ebben mindenkinél jobbak.
De jobbak-e? Illetve használható-e egyáltalán ez a jelző a mindenkit megbélyegző indulatkitörések esetében? Vajon nem arról van-e itt szó, hogy a hatalom elvesztésétől tartó Vezér – és a Vezérnek megfelelni vágyók – kétségbeesett kapaszkodása jelenik meg ilyen módon?
Nem arról van-e szó, hogy a Fidesz görcsös erőlködése, az uralkodó pozíció megőrzése viszi el az egész társaságot ebbe az irányba?
A kérdés valószínűleg nem is kérdés: minden bizonnyal ez áll a dolgok hátterében.
Az tudniillik – és ilyennel már találkoztunk a történelemben -, hogy ez a párt már nem tud megújulni, gondolatai nincsenek, illetve csak a régiek vannak, kétségbeesetten kapkod és vagdalkozik.
A bukás szele érintette meg őket, és ez egyre durvább reakciókat vált ki belőlük. Amikor tehát azt jelzem, hogy Kövér László kezelésre szorul, akkor az egész Fidesz-rendszerről beszélek.
Hogy az ellenzéknek – békeidőben – is meg kell találnia azt a módszert, amely elviselhetővé teszi az őrület eme fokát. A választásokig még sok idő van hátra, és ez az őrület fertőz; meg kell találni azt a hatóanyagot, amely hatékonyan képes védekezni ellene.
Pedig, valójában, nem védekezni kellene, hanem megelőzni. Kezelni a helyzetet.
