Megosztom másokkal is:
  •  

Nehéz máshogyan értelmezni ezeket a szavakat, mint úgy, hogy a teljes politikai elitnek küldött figyelmeztetést az egyházi méltóság. Az persze, hogy mindezt az M1 aktuális csatornáján mondta el….

Ha az áthallásokat a bárki a kormányra vonatkoztatja az nem a véletlen műve szerintünk.

Krisztus földi születésének ünnepére várunk, Isten fia pedig nem a hatalmasok közé, a politikai elitbe született, hanem kitaszított helyzetbe

– erre figyelmeztetett karácsony ünnepén Fehér Zoltán, a Szent István-bazilika káplánja az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Jézus Krisztus küldetése a földön az volt, hogy visszaadja az embereknek az örök életet. Számára fontos volt a szolgálat, „egy lett közülünk a bűnt kivéve”.

Vállalta a kitaszítottságot, a sorsközösséget – tette hozzá.

 

 

Minden ünnep azért van, hogy megállítson és kiemeljen bennünket a hétköznapok forgatagából. A szeretet ünnepe kiterjeszti a szeretetet a hétköznapokra.

„Amilyen mélységű az ünnepem, olyan mélységű lesz a hétköznapom”

– mondta Fehér Zoltán.

 


Megosztom másokkal is:
  •