Budapest, 2013. szeptember 11. Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese távozik az ülésterembõl a Normafa park fejlesztését megalapozó indítványáról szóló vita után az Országgyûlés plenáris ülésén 2013. szeptember 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 682
  •  
  •  
  •  

Juszt László kőkeményen kimondja, amit gondol. Mindig. Szerencsénkre. S most sem történt ez másképp…

 

Olvasom, hogy a zuglói ellenzék, – amely a parlamentben persze nem ellenzék – kijelentette, hogy az “új vezetés szakmai alkalmatlanságát bizonyítja, a gazdálkodáshoz való nem értéséről tesz tanúbizonyságot, hogy garázsadót kíván bevezetni”.

 

Nos a kormányzati kritika alapján kijelenthetjük, hogy a XII. kerületi önkormányzat és annak vezetője, a fideszes Pokorni Zoltán alkalmatlan a kerület vezetésére. Ebben a kerületben ugyanis már hosszú évek óta szednek garázsadót. Négyzetméterenként 1.846 forintot, azaz egy 21 nm-es garázs éves adója 38.766 forint.

 

 

 

Forrás: Juszt László közösségi oldala

 


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 682
  •  
  •  
  •  
  • 682
    Shares

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here