Varjú László - Kép: Tóth Gergő/Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pert nyertünk – írja a Demokratikus Koalíció.

Ezentúl az EMMI nem fedezheti tovább a Felcsútot és ki kell adniuk a saját “vizsgálatuk” eredményeit is!

Mint ismert, jogerősen pert nyertünk a felcsúti futballakadémia ellen, hogy ki kell adniuk, mire költötték a TAO-támogatásként kapott közpénzmilliárdokat.

A számlákat azonban akkor nem kaphattuk meg, mert azokat bekérte tőlük az Emberi Erőforrások Minisztériuma “vizsgálat” címszóval.

A Felcsút pártállami fedezése ezúttal véget ért, a Demokratikus Koalíció ugyanis pert nyert a minisztérium ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Az ítélet szerint az EMMI nem segédkezhet tovább Orbán alapítványának abban, hogy a kiadásra ítélt számlákat dugdossák, sőt az EMMI-nek ki kell adnia a saját vizsgálati anyagait a DK-nak!

Most már nem csak azt van jogunk megtudni, hogy mire költötte az adófizetők pénzét a Felcsút, hanem azt is, hogy mit csinált az EMMI egy éven keresztül “vizsgálat” gyanánt, amire nem mellesleg – ahogy az a tárgyaláson kiderült – maga Kásler Miklós adott utasítást a minisztériuma dolgozóinak.

Kíváncsian várjuk, hogy mire jutott az Orbán vs Orbán vizsgálat és hogy mire mentek el az egészségügyből, oktatásból hiányzó állami milliárdok Felcsúton.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Újabb megszorítást leplezett le az MSZP – Orbánék ismét ordenáré módon hazudtak az embereknek

Az MSZP szerint januártól túladóztatná az autósokat a Fidesz, mivel egy liter benzin esetében 16,5 forinttal, egy liter gázolajnál 18,6 forinttal több adót szedne...

Kínos kérdések merültek fel a tárgyalóteremben: Újra felmerült Varga Judit neve a Völner-Schadl perben

Kedden a Fővárosi Törvényszéken folytatódott tovább  a Schadl-Völner nevével fémjelzett korrupciós botrány tárgyalása. F. Vivien, a vád koronatanúja kerül a bíróság elé - számolt...

Fontos: Hatalmas bajban lesznek a nyugdíjasok a szakértő szerint

Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio.hu-nak nyilatkozva rámutatott: a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlannak bizonyul, jellemző rá a kaotikusság és az átláthatatlanság. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ)...