Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

Persze ezt sem maga a frakció, hanem számszerint 8 képviselő nyújtotta be. Úgy tűnik, nagyon berezeltek a fiúk.

Tele a gatya? – kérdezhetnénk, de sajnos igen komoly változás jöhet a parlamentben, ha a kétharmad elfogadja az – márpedig miért ne tenné?

Az új szabályok szerint:

1. Frakciót ezentúl csak és kizárólag az előző választáson országos listát állító és mandátumot szerző ugyanazon párthoz tartozó képviselők alakíthatnának.

2. Nem egyesülhetne két vagy több pártfrakció.

3. Még átnevezni sem lehetne a frakciókat

4. Igen durván korlátoznák a független képviselők jogait, akiknek eddig is igen kevés lehetőségük volt.

Ezzel megakadályozható, hogy az ellenzék egyesüljön a parlamentben, de az is, hogy függetlenek csatlakozzanak más frakciókhoz, illetve az, hogy a függetlenek egyáltalán frakcióba ülljenek. Ez alapján például megszűnhet a Párbeszéd frakció a parlamentben.

Lendvai Ildikó szerint “be vannak gazolva” a fideszesek

A baloldali politikus szerint akadályozni akarják egyrészt az ellenzéki pártok együttműködésének szorosabbra válását, a függetlenek indulását, másrészt a saját soraikból való dezertálást is.

Frakciók a jövőben nem egyesülhetnének, még nevet sem változtathatnak, akkor sem, ha a párt neve közben megváltozik. Vagyis ha a választáshoz közeledve az ellenzéki pártok mondjuk közös választási pártot alakítanának pl. Köztársaságpárt néven, a képviselőcsoportjaik ebben a ciklusban nem egyesülhetnének.

Más frakcióba átülni 6 hónap várakozással sem lehet (csak semmi szökés, fideszesek, értve vagyok?!), a független képviselő pedig egyáltalán soha sehová nem léphet be, akkor sem, ha indulását pártok is támogatták. (Lex Mellár Tamás? Hátha vissza lehet riasztani a párthoz, de főleg a Fideszhez tartozni nem akarókat az indulástól?)

Kezdeményezi mindezt az a párt, amelynek frakciója 1997-ben 11 volt KDNP-s átülésétől nőtt meg, első kormányuk idején renegát kisgazdák mentették meg a kisebbségi kormányzástól, számos, pártját eláruló volt MDF-es ül soraikban, eddig minden partnerét felzabálta, és ahol ma is szinte “ecc-pecc-kimehetsz” alapon számolják ki, ki üljön közülük a KDNP frakcióba.

Ekkora baj van, fiúk? – teszi fel a kérdést a baloldali politikus.


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here