Korózs Lajos, MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hosszan érvelt Korózs Lajos a keddi parlamenti szavazáson a rabszolgatörvény eltörlése és a rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben történő kihirdetése mellett.

Az MSZP két indítványát azonban a fideszes többség elutasította. Ismét bizonyították, hogy az oligarchák, a multinacionális cégek és a nagytőke pártjára álltak. Erről és a rossz törvény cégek általi kijátszhatóságáról tartottak sajtótájékoztatót Korózs Lajos és Komjáthi Imre szocialista országgyűlési képviselők Budapesten, kedden, a szavazás után.

 

„Az orbáni politika és a fideszes parlamenti többség háromszor tagadta meg a magyar munkavállalókat. Először, amikor kihirdette a rabszolgatörvényt. Másodszor, amikor azzal érveltek, nem is értik, miért akarom eltüntetni a törvénytárból, hiszen a legtöbb munkaadó nem is alkalmazza ezt a törvényt (ami egyébként nem is igaz). Visszavágtam nekik, hogy akkor mi szükség van rá, nyugodtan el lehetne törölni. A harmadik pedig az, hogy leszavazták a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló előterjesztésemet”- mondta Korózs Lajos.

Az ellenzéki politikus elmondta, a klímakatasztrófával kapcsolatos országgyűlési határozatot azonban, talán éppen a fiatalok és a nemzetközi szervezetek tüntetései nyomán, napirendre veszi az országgyűlés. Hozzátette, azért van még olyan fideszes képviselő, aki a minap még azt posztolta a közösségi médiában, hogy kételkedik a klímaváltozás létezésében, hiszen esik a hó.

 

A rabszolgatörvény eltörlése kapcsán, Korózs kiemelte, tapasztalataik alapján a munkáltatók szégyellik bevallani, hogy alkalmazzák a törvényt, kijátsszák, számtalan helyen trükköznek vele és éjt nappallá téve dolgoztatják a magyar munkásokat. Elmondta, különösen igaz ez az államigazgatásra, ahol 2-3 ember végzi 5-6 munkáját.

Hozzátette, az ágazatban dolgozó szakszervezetek mind tiltakoznak. Nemcsak a sztrájkjogot követelik vissza bíróság előtt, hanem új, rendezett munkaügyi kapcsolatokat is szeretnének. „A kormánynak nemhogy megtagadni kellett volna, hogy támogassa az indítványunkat, hanem nekik kellett volna vinni azt a zászlót, hogy itt, Magyarországon ilyenfajta kizsákmányolás ne lehessen” – hangsúlyozta.

 

A rendezett munkaügyi kapcsolatokba beletartozik a szabad szervezkedés jogán túl az is, hogy ne játsszák ki sem a munkaügyi, sem a munkajogi, sem a munkavédelmi szabályokat. „Nagyon sok cégnél „fittyet hánynak” a törvényekre, befizetik a 4-5 milliós büntetéseket, majd milliárdos profitra tesznek szert” – mesélte Korózs Lajos.

Komjáthi Imre elmondta, a rendezett munkaügyi kapcsolatokat érintő előterjesztés arról szól, hogy a kormány stratégiai partnerei tartsák be a dolgozók védelméről szóló magyar törvényeket. Tehát olyan cégek, mint a Suzuki, a szakszervezeti vezető kirúgásával ne lehetetlenítse el annak működését.

 

„Szijjártó Péter a Fidelitas kongresszusán azt mondta, „a magyarokkal senki sem szórakozhat”. Sekni sem, kivéve a saját kormányukat… A kormány szórakozhat az óvodapedagógussal, a tanárral, a gyári munkással, a MÁV dolgozóival. Teheti mindezt azért, mert törvényileg lehetetleníti el azt, hogy jogosan és keményen tudjanak kiállni a munkavállalók a jogaikért és szakszervezetben tudjanak működni, akár sztrájkot is alkalmazva” – mondta Komjáthi.

A szocialista képviselő elmondta, sok munkáltató inkább vezérigazgatói jutalékként fizet a túlórákért, csak ne kelljen alkalmaznia ezt a „ciki” rabszolgatörvényt, mert az bélyeget rakna a cégre. „Azokat a cégeket, akik viszont alkalmazzák, meg fogjuk keresni és ezt a bélyeget rájuk fogjuk ragasztani. A Magyar Szocialista Párt továbbra is támogatja a szakszervezetek törekvéseit és harcát a munkavállalók érdekében, és minden parlamenti és parlamenten kívüli eszközt meg fogunk ragadni azért, hogy a magyar munkavállalók jogai ne sérülhessenek és egy új, modern munka törvénykönyvet tudjunk alkotni, amely valóban védi a magyar családapákat és –anyákat.”

 

Forrás: mszp.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: