Lendvai Ildikó
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tudom, épp a legkeményebb ellenzékieknek vannak a legkomolyabb aggályaik a főváros-kormány tárgyalásokat illetően…

Vagy azért, mert úgy érzik, hogy ezzel a kormányt is legitimáljuk. Vagy azért, mert -helyesen- egy szavukat sem hiszik, viszont nem bíznak abban, hogy ki tudjuk kényszeríteni az ígéretek megtartását (ebben szerintem tévednek). Vagy egyszerűen elegük van a megalomán sportberuházásokból.

Nekem is elegem van, és a többi aggályt is fontosnak tartom. Mégis azt hiszem, most helyes volt nem eleve nemet mondani, hanem feltételeket szabni. Főleg azért, mert önmagában a nemnek semmilyen konzekvenciája nincs: az állami telken, kiemelt állami beruházásként mindenképpen megépíthetik azt a nyüves stadiont. Nekünk ezzel szemben nem jogi, hanem politikai eszközeink vannak. Annyi és olyan erős, amekkora politikai bázisunk van egy adott döntés mögött.

 

Márpedig a (nem mameluk) közvéleménykutató adatai szerint nagy többsége (78%, a saját szavazóink között is) annak van, hogy legyen atlétikai VB és stadion, de nem a kormány kénye-kedve szerint, hanem a feltételek teljesítése esetén. Kényszerítő, tömeges akarat tehát e mögött sorakoztatható fel, nem beszélve legalább az általunk vezetett kerületek (Ferencvárosra is kiterjedő) egységéről. Ennek van nagy többsége a pártot nem választók között is, tehát csak ezzel lehet új híveket szerezni 2022-re.

 

De persze hülyének sem kell lenni. Sőt tilos, mert balekokat sem választanak meg. Ezért szerintem a tárgyalásokon pl. a következőkhöz kell ragaszkodni:
1. A 5 feltétel nem javaslat, valóban FELTÉTEL. A kivitelezésük módjáról, annak garanciáiról tárgyalni lehet, mazsolázni közülük nem.
2. Van a tárgyalásoknak határideje. Karácsony Gergely kb. 2 hetet jelölt meg. Ha addig nincs megnyugtató megegyezés, megy a telefon a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének: sajnáljuk, de a kormány hibájából Budapest így nem tudja támogatni a rendezvényt.
3. Igenis kell kormányhatározat, pl. a jövő évre az egészségügyre biztosított összegek költségvetési átcsoportosításáról, ahogy Horváth Csaba felvetette. Nincs duma arról, hogy ők már mennyit költöttek a budapestiek egészségére – ne tessék minden mást ideszámolni, a kerületenként átlag 2,2 milliárd most a szakrendelőikhez, háziorvosi hálózatukhoz, CT-jükre megy. (Gulyás maga vallotta be, hogy 10 kerületben nincs TB-finanszírozott CT, még annak a működését sem finanszírozza a TB, amit pl. Angyalföld a saját pénzéből vett.)

4. Figyeljünk a többi feltételre is: a zöld beruházásokra, a Tarlóssal kötött megállapodás betartására, amely pl. plusz 80 milliárdot jelent a metróra.
4. Sürgősen meg kell szervezni a VB költségeinek, szerződéseinek ellenőrzését végző szakmai testületet, “Budapest őrszemeit”, akik minden papírba belenézhetnek, és nyilvánosságot biztosítanak. A költségvetés pénze is a mi pénzünk..
5. Gyanús nekem ez az Orbán-vizit a NOB vezetőinél. Melegen támogatom Pikó András kezdeményezését: monstre nemzetközi rendezvényhez való elköteleződés előtt legyen kötelező a népszavazás. -írja Lendvai Ildikó friss bejegyzésében.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: