Visontán továbbra is elviselhetetlen bűzt áraszt a Mátrai Erőmű víztározója. A katasztrófavédelem a helyszínen vizsgálódik.
Szerdán a Mátrai Erőmű visontai telephelyén levő technológiai víztározóban kén- és foszfortartalmú gáz képződött, feltehetőleg az ott felgyűlt szerves anyagok bomlása miatt. Emiatt a környéken erős bűz terjeng, a katasztrófavédelem akkor úgy nyilatkozott, hogy a felszabaduló gáz erőteljes szagú, de a lakosságot nem veszélyezteti.
A 444.hu-nak most arról számoltak be a környéken élők, hogy a helyzet azóta nem javult, Visontán elviselhetetlen a bűz. A környező települések iskoláit, óvodáit is értesítették, hogy ne szellőztessenek, és a gyerekeiket úgy kísérjék haza, hogy szájukat, orrukat védik a levegőtől.
A cikk szerint pénteken sokan mentek haza Visontán a munkahelyükről légúti rosszullétre, hasmenésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodva.
A Heves megyei katasztrófavédelem ma újabb közleménnyel reagált. Azt írták, két mobil laborral folyamatosan jelen vannak a Mátrai Erőmű visontai telephelyén és annak környezetében. Az üzem területén lévő technológiavíz-tározóban szerdán kén- és foszfortartalmú gázok keletkezését észlelték, amelyek erőteljes szagot árasztanak. Az erőmű a helyzet kezelése érdekében elkezdte a víz leeresztését és hígítását, emiatt azonban a szag felerősödött. A bűz csökkentése érdekében az üzem leállította a vízleeresztést.
A mobil laborok folyamatosan méréseket végeznek, amennyiben az egészségre ártalmas mennyiségű veszélyes anyagot mérnek, haladéktalanul intézkednek és tájékoztatják a lakosságot a szükséges teendőkről – írták a közleményben.
HVG.hu/BalraMagyar
+ There are no comments
Add yours