Hogy mit szólok a tegnapi stadionavatóhoz? Senki sem okozott meglepetést. – kezdi írását Bősz Anett a Liberálisok politikusa.
A politikusnő szerint: az egészségtelen, mozgásszegény és zsíros ételek fogyasztását meg nem vető miniszterelnök a Karmelita-kolostorból egyenest a vadiúj stadionba bikázza a pöttyöst – Nemzeti Sporttal a kezében.
NER-kompatibilis, hazug kép. Nagyapám ekkora hassal legalább azt bevallotta, hogy ő már csak nézi a sportot. Orbán Viktor is jobban tenné, különösen azért, mert a sporttalanság már a parlamenti pulpitusra való felkapaszkodásaikor jól megfigyelhető.
De, küzdősportolóként mondok még valamit, aztán vissza a focihoz: Hadházy Ákossal szemben ő helyzeti előnyben volt, amikor megpróbálta elvenni a tábláját. Ákos nem látta, mire készül, és a miniszterelnök karja hajlítva volt, Ákosé nyújtva, nem beszélve arról, hogy Orbánnak lefelé, Hadházynak fölfelé kellett erőt kifejtenie.
Kellett volna, sikerüljön a kormányfő terve, Ákos mégis meg tudta tartani a táblát. Az önigazolási kényszer tehát érthető.
Uruguaytól kikapunk (ami előtte nem történt meg, ha jók az információim), ma már ez teljesen szokványos élmény egy magyarnak.
A VIP népének, a fűtött gyep mellé, bontatlan csomagokban osztották a plédet, mialatt a hajléktalanokat egyetlen rendelettel rendezik el.
Nagyjából úgy, ahogyan Bödőcs Tibor leírta: “a kormány betiltotta a szegénységet, ezért az megszűnt”. Ami nem szűnt meg, a nemzeti trikolór kisajátítása, a NER-mellény, a fociőrület, mialatt számos tehetség nő föl szertornában, atlétikában vagy az uszodákban.
Egy nagy öreg mondta egyszer: a Kádár nem rakta tele sakktáblákkal az országot, mégis mindenki tudta, hogy sakkozik. Nos, ő legalább sakkozott.
Orbán Viktor meg hát… a V4-ek vezetőiről készült, ikonikus kép után az is eszembe jutott, hogy lábdublőrt alkalmazott a beharangozóban. Bár ennyi bajunk lenne csak!
